A magyar bírósági rendszer a függetlenség szempontjából az egyik legelőremutatóbb – mondta az igazságügy-miniszter A bírói függetlenség intézményes garanciái – nemzetközi kitekintés elnevezésű kúriai konferencián, Budapesten csütörtökön.

A magyar bírósági igazgatás nemcsak a kormánytól független, de az ellenőrzést is biztosítja – tette hozzá Tuzson Bence a Kúria Werbőczy István Országbírói Kutatóintézete által rendezett nemzetközi fórumon.

Kitért arra is, hogy az Országos Bírói Tanácsnak ellenőrző funkciói mellett döntési jogosítványai is vannak, és ennek a konstrukciónak a működését még figyelni, fejleszteni kell.

Az igazságiügy-miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bírák megbecsülése is fontos garanciája függetlenségüknek. A tárca készen áll az egyeztetésekre az ország lehetőségeihez képest. A függetlenségnek nem csupán az a garanciája, hogy a bíró csak a törvényeknek van alárendelve, de az is, hogy biztosított a szükséges infrastruktúra – fejtette ki.

A miniszter elmondta, hogy a bírói függetlenség Magyarországon kiemelt téma, az unióval történt konzultáció nyomán komoly változások történtek, melyek hatásai még kérdésesek.

A bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bíró minden befolyástól mentesen ítélkezik, csak a jogszabályoknak alárendelt, de nem jelentheti a társadalomból „kiszakítottságot„, ahogy ez időnként az EU-ban megfigyelhető.

Ez hiba – jegyezte meg a miniszter, hangsúlyozva: a bírósági rendszer is része a társadalomnak, ezért nem lehet attól független.

Felvetette azt is: vajon maradéktalanul érvényesül-e a tisztességes eljáráshoz való jog az Európai Unió Bíróságán.

Varga Zs. András, a Kúria elnöke köszöntőjében többek között arról beszélt: eddig a bírói függetlenség hazai gyökereit tárták fel, most jött el az ideje annak, hogy a nemzetközi összefüggésekkel is foglalkozzanak.

A szakadatlanul változó körülmények között annyi bizonyos, hogy a bírói függetlenség nem személyes előjog. Lényeges tartalma kettős: a bíró nem tűri, hogy beleszóljanak ítélkező munkájába, mindenki másnak pedig tilos abba beavatkozni – szögezte le.

Megjegyezte azt is, hogy sok kérdést vet fel ennek a garanciális elvnek az érvényesülése.