Csakis biztos alapokon álló kezdeményezések állják ki az idők próbáját – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a Békés Vármegyei Önkormányzat által kilenc éve életre hívott Vármegyenap megnyitóján szombaton Békéscsabán.

Závogyán Magdolna hangsúlyozta, hogy a rendezvény értékpillérei azonosak a nemzetépítés alapkövével. A Vármegyenap három cölöpre épül: a helyi értékek azonosítására, megismertetésére, gyarapítására; „a nemzetünk részét képező testvéri nemzetiségek rendkívüli gazdagságú kultúrájának a bemutatására”, valamint a kézi alkotómunkára, amely a mesterségbeli tudás becsületét jeleníti meg – mondta.

„Önök itt olyan cölöpöket rögzítettek, melyek bármilyen szellemi, ideológiai viharban, szilárdan tartják ezt a felépítményt”– húzta alá.

Mint mondta, a kultúra születésünktől kezdve körülvesz bennünket, mindent áthat; de felnőve tudatosan, büszkén megélni már az egyén döntése. Erős, támogató, inspiráló közeg kell hozzá – tette hozzá.

„Mi békésiek hisszük, vállaljuk és valljuk is, hogy reményteljes jövőt csak olyan emberek, közösségek képesek álmodni, akik behatóan ismerik örökségüket, hagyományaikat, büszkék minderre, és tudnak, valamint akarnak élni a szűkebb pátria lehetőségeivel”

– fogalmazott.

A Vármegyenap, mivel hangsúlyosan szólítja meg a családokat is, kifejezi, hogy helyi és nemzeti jövőt „csak erős, büszke, szeretetben és biztonságban élő családokra lehet és érdemes építeni” – emelte ki a politikus.

Az államtitkár emlékeztetett, július 1-jétől Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelyhez kapcsolódóan a Kulturális és Innovációs Minisztérium országos programsorozatot indított 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban címmel. A program most éppen Békéscsabán „állomásozik”.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, az európai közösségnek vissza kell térnie az alapító atyák által kijelölt útra,„ellenkező esetben évezredes küzdelem és építkezés eredménye tűnik el a történelem feneketlen kútjában”.

„Békés vármegye példát mutat abból az értő hűségből, mely az alapítók és az ősök művéhez köt bennünket”

– húzta alá.

Zalai Mihály (Fidesz-KDNP), a Békés Vármegyei Közgyűlés elnöke emlékeztetett, 2016-ban a hagyomány, érték, közösség hármas jelszó jegyében szervezték meg az első rendezvényt, amely mostanra a vármegyei összetartozás és újrakezdés ünnepévé vált.

Hozzátette: az idén ünneplik a 309. évfordulóját annak, hogy elkezdődött a vármegye közigazgatásának újjászervezése a törökdúlás után elnéptelenedett területen. Ezt az értékek, kincsek felmutatásával lehet megünnepelni – hangoztatta.

Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy a legutóbbi népszámláláson a Békésben élők 5,9 százaléka vallotta magát a magyar mellett valamely más nemzetiség tagjának is; így a Vármegyenap a Kárpát-medencei összetartozást is jelképezi.

Antal Andrea, az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának vezetője arról beszélt, hogy Békés vármegye értékei kiemelt helyet foglalnak el a magyarság értékei között. Kifejtette, a hungarikumok mellett számos kistelepülési érték is van, ezért örülnének, ha azok is a hungarikumokkal azonos megbecsülésnek örvendenének. A rendezvény ezekre is rávilágít – közölte.

Takács Árpád főispán – utalva Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár minapi, Békéscsabán elmondott szavaira – azt emelte ki, hogy a békésiek valóban az újrakezdés bajnokai, hiszen ezer év alatt többször elnéptelenedett a vármegye, de a szikes pusztákból, mocsaras, kietlen tájakból magyarok, szerbek, szlovákok és a többi nemzetiség új, virágzó településeket hoztak létre, értékeket, kultúrát, hagyományt teremtettek.

A főispán megköszönte az októberben tisztségéből távozó Zalai Mihály tízéves munkáját, és elmondta, komoly fejlődésen ment keresztül ez idő alatt a vármegye.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület), a rendezvénynek helyet adó Békéscsaba polgármestere arról beszélt, hogy a vármegye Szent István kora óta soha nem tartozott a legkiváltságosabbak, leggazdagabbak közé, de mindig bizonyította tettre készségét, és 2024-ben sem ment el a kedve az itt élőknek itt maradni, értéket teremteni.

A 9. Vármegyenapon hagyományosan a vármegyei értékek megismertetése áll a középpontban, 31 település mutatja be saját értéktárát. Békéscsaba főterén rekordszámú, 116 kézműves és kistermelő árulja portékáit. Délelőtt a vármegyét alkotó nemzetiségek mutatkoznak be.