A keresztény hit melletti kiállásra nagyon nagy szükség van, egy kis falu a kis templomán keresztül is ezt üzeni – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Zala vármegyei Pölöskén.

Soltész Miklós a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templom felújított tetőszerkezetének avatásakor elmondta: 50 millió forintból újult meg az 1960-ban felszentelt templom tetőszerkezete, illetve külső falai. Hozzátette: ez azért óriási dolog, mert egy kistelepülésről van szó, és lakosainak a kommunizmus idején volt bátorságuk kiállni, hogy templomot építsenek.
Amikor a katolikus egyház az evangéliumból azt idézi, hogy „Kemény beszéd. Ki hallgatja ezt?”, akkor erre oda kell figyelni, és „a kemény szavakat kemény tetteknek is kell követnie”. Ez nem másra vonatkozik, mint hogy fel kell vállalni a kereszténység tanítását abban a világban, amelyben akár az óceán túloldalán, akár Nyugat-Európában azt látni, az értékválság olyan mértékű és léptékű, hogy teljesen tönkreteszi az ott élő emberek létét is.
Ezzel a közép-európai és a magyarországi létünket is teljesen tönkre akarják tenni, nekünk pedig meg kell legyen a válaszunk kemény szavakkal és kemény tettekkel. „Ez pedig nem más, mint kiállás az ezeréves kereszténység mellett, Szent István országát továbbra is megtartani és megvédeni” – jelentette ki az államtitkár.
Soltész Miklós azt is hozzátette: a magyar nemzetben lévő értékeket tovább kell adni, nem lehet hagyni, hogy elpusztuljanak. Ez a kiállás pedig nemcsak az érsekekre, papokra, politikusokra vonatkozik, hanem mindenkire, a gyermekeinkért, fiataljainkért, a nemzet jövőjéért.
Az államtitkár végül arra is kitért, hogy a pölöskeiek azért is megérdemlik a templomfelújításhoz a támogatást, a segítséget, mert a kommunizmus alatt volt bátorságuk kiállni, hogy „Isten dicsőségére és a közösség érdekében” templomot emeljenek. Ez a vállalásuk, ez a kitartásuk megérdemli, hogy akkor is segítséget kapjanak, amikor nekik nehezebb a helyzetük.