Fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb és minél többen megismerkedhessenek a katonai életmóddal – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, vegyvédelmi tematikájú honvédelmi táborban résztvevő középiskolások előtt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a honvédelmi táborok évek óta sikeresek, idén több mint 4200 diák vesz részt rajtuk. A fiatalok 116 tábor közül választhattak, amelyeknek több mint a fele már meg is valósult – jelezte.
Hozzátette: Székesfehérváron először találkozhatnak a fiatalok a vegyvédelmi harcászati képességgel, de országszerte számos különböző témájú – mások mellett például hagyományőrző, drónvezető, huszár, búvár – honvédelmi táborokat tartanak.
A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a laktanyák falait az emberek általában kívülről látják, szögesdróttal el van választva a társadalomtól, azonban a falakon belül izgalmas élet van.
A hazának is fontos az, hogy minél többen megismerjék a katonai feladatokat, eszközöket, illetve megszerezzék a katonasághoz szükséges tudást – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A honvédelmi táborokon való részvétel egy jó módja a nyár eltöltésének – mondta a tárcavezető, majd köszönetet mondott azoknak, akik a fiatalokkal megismertetik, hogy milyen katonának, magyar honvédnek lenni.
A Magyar Honvédség Sodró László 102. Vegyiharc Ezred parancsnoksága által rendezett táborban a helyszíni tájékoztatás szerint mintegy húsz középiskolás vesz részt.
A táborozók itt megismerkedhetnek a speciális védőruha és a gázálarc használatával, ezekben szituációs feladatokat is teljesítenek, továbbá betekinthetnek a havária-laboratórium feladataiba is.