Az Alapjogokért Központ elindítja a Wokebusters-t, a jobboldal „gyorsreagálású hadtestét”, amely egy nemzetközi kommunikációs riadólánc, online és offline politikai akcióközösség – jelentette be kedden a szervezet főigazgatója.
Szánthó Miklós a budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „a liberális, kommunista woke-jelenséggel” szemben nemzetközi dimenzióba kell emelni az antiglobalizmust. Hozzátette: stratégiai célok mentén össze kell szervezni a világ jobboldali erőit, és ebben a magyar jobboldal kulcsszerepet játszik.
„A woke-isták ugyanúgy támadják Istent, hazát és családot Európában, Észak- vagy éppen Dél-Amerikában. Céljuk egy posztkeresztény, posztnemzeti és a biológiai törvényein is túllépő világfalu létrehozása” – szögezte le Szánthó Miklós. Szerinte ennek alátámasztására elég a Biblia tanításának gyűlöletbeszédként való minősítésére, az Európa-szerte államilag támogatott Izrael-ellenességre gondolni.
Megjegyezte azt is, hogy az EU és a Biden-adminisztráció a gyermekvállalás helyett a migrációban látja a demográfiai probléma megoldásának kulcsát, „Soros György nyílt társadalom hálózata pedig a bevándorlást nem megállítani, hanem menedzselni akarja”. Az Alapjogokért Központ vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a woke ideológia szerint a békéhez csak és kizárólag a háborún keresztül vezet az út.
A magyar jobboldal szervező erejét Szánthó Miklós a hazai konzervatív háttérintézmények nemzetközi hálózatépítésével, a CPAC Hungary-vel, a Patriots for Europe megalakításával, valamint a magyar miniszterelnök bélemissziójával támasztotta alá.
Mint elhangzott, a Wokebusters célja, hogy egyfelől élő információs csomópont legyen, kezdeményezője új akcióknak, hírvivője jó gyakorlatnak Magyarországról vagy máshonnan, „amelyek egyszerre szolgálják a zsidó-keresztény kultúra, a nemzeti identitás és állami szuverenitás védelmét vagy a családpolitika sikerét”.
„A Wokebusters korai jelzőrendszerként fog működni azon veszélyes jelenségek kapcsán, amelyek a progresszív erők ármánykodása miatt felütik a fejüket és vélelmezhető, hogy azokat exportálni akarják. Riadólánc lesz olyan beavatkozások kapcsán, amelyek nyilvánvaló és közvetlen veszéllyel fenyegetnek, legyen szó választási csalásról Dél-Amerikában, a jobboldali média ellehetetlenítéséről Spanyolországban vagy a legdurvább politikai-pénzügyi zsarolásról Magyarország ellen” – mondta Szánthó Miklós.
A gyorsreagálású hadtest kommunikációs tevékenységét rendezvények, konferenciák, workshopok, ifjúsági ösztöndíjak, és az őszre tervezett világkörüli Wokebusters-turné egészíti ki, utóbbi Argentínát, Chilét, Spanyolországot, Olaszországot, az Egyesült Államokat és Izraelt is érinti.
Gavin Wax, a Wokebusters nemzetközi szóvivője, a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjának elnöke arról beszélt, hogy a világ konzervatív ideológiáit szövetségbe kell szervezni, és a Wokebusters egyfajta ellentámadás a baloldali szerveződésekkel szemben.
„Most az olimpián is azt láthatjuk, hogy hagyományos értékeink, normáink ellen lépnek fel. Az Egyesült Államokban Donald Trump mögött felsorakozva érhetünk el egységet. Ez az egyetlen út a békéhez a világban. Világos, hogy Orbán Viktor erőfeszítései gyümölcsözőek lehetnek, ami Trump számára is referenciaként szolgálhat. A baloldal fél, jó idők járnak ahhoz, hogy ezt a fantasztikus programot elindítsuk” – hangsúlyozta Gavin Wax.
Kérdésre válaszolva Szánthó Miklós úgy fogalmazott, hogy a francia parlamenti választások eredménye nem Marine Le Pen vereségét hozta, hanem a liberálisoktól a szélsőbaloldalig egy felháborító népfront jött létre.
Szintén újságírói érdeklődésre Gavin Wax arról beszélt, hogy Donald Trumpnak óriási esélye van győznie a novemberi amerikai elnökválasztáson, míg az ellene Joe Biden helyett Kamala Harrist felsorakoztató demokrata oldal „nyíltan antiszemita lett”.