Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
A kormányfő megállapítása szerint a mai időkben nem a civilizációk harca, hanem a barbarizmus és a civilizáció összecsapása zajlik, és fontosnak nevezte az együttműködést az Irán vezette „terror tengelyével” szemben.
A kormányfő a kongresszus republikánus és demokrata párti vezetőinek felkérésének tartott beszédet a washingtoni Capitolium épületében. A beszéd idején nem jelent meg a teremben – részben tiltakozásul – mintegy 30 demokrata törvényhozó, és a szenátus elnöke, Kamala Harris alelnök sem ült a pódiumon; őt a rangidős demokrata párti szenátor, Ben Cardin helyettesítette. Kamala Harris kampányeseményen vett részt Indiana államban a beszéd idején, és azt közölte, hogy magántalálkozót tervez az izraeli kormányfővel.
Benjámin Netanjahu beszédében felidézte a 2023. október 7-én Izrael ellen végrehajtott terrortámadás körülményeit és a Hamász iszlamista terrorszervezet több ezer fegyverese által elkövetett erőszakot, és a 255 ember elhurcolását.
„Nem nyugszom, amíg minden túsz haza nem térhet családjához” – ígérte és azt is hangsúlyozta, hogy a foglyok kiszabadításáról szóló tárgyalások jelenleg is zajlanak.
Köszönetet mondott Joe Biden amerikai elnöknek a túszok kiszabadítása érdekében tett erőfeszítéseiért, valamint az Egyesült Államok és polgárainak kiállásáért. Az izraeli kormányfő köszönetet mondott Joe Bidennek az Izraelnek nyújtott támogatásért, a katonai segítségért, illetve Izrael meglátogatásáért is, valamint felidézte Biden 50 éves politikai pályafutása során az Izrael felé kinyilvánított barátságát.
Izrael miniszterelnöke egyben az Egyesült Államokból érkező katonai segítség felgyorsítását kérte annak érdekében, hogy a háború mielőbb lezárható legyen.
Hangsúlyozta: Izrael célja, hogy megadásra kényszerítse a Hamászt, illetve ha ez nem történik meg addig harcoljon, amíg a palesztin szervezet létezik. Hozzátette, hogy a Hamász legyőzését követően létrejöhet egy új, fegyvermentes Gázai övezet, amelyet olyan palesztin civilek vezetnek, akik nem törekszenek Izrael megsemmisítésére.
Benjámin Netanjahu felvázolta a Közel-Keletre vonatkozó elképzelését is, amit egy Irán elleni szövetségként képzel el, és amihez a régió minden államát várja. Az együttműködés neveként Ábrahám Szövetséget javasolta, kiindulva az arab-izraeli megbékélést hivatott Ábrahám Egyezményekből.
Köszönetet mondott Donald Trumpnak is, aki elnökként támogatást nyújtott az Ábrahám Egyezmények megkötésében. Megköszönte a volt elnöknek, hogy hivatali időszaka alatt az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és egyben örömét fejezte ki, hogy Donald Trump túlélte az ellene július 13-án megkísérelt merényletet.
Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy azok, akik Izrael ellen tüntetnek a Hamász és a gonosz oldalára álltak, amiért szégyellniük kell magukat. Bírálta az elit amerikai egyetemek azon vezetőit, akik nem ítélték el egyértelműen az intézményeikben az elmúlt hónapokban történt antiszemita megnyilvánulásokat.
Az amerikai hírszerzésre hivatkozva kijelentette, hogy Irán támogatást nyújt az Egyesült Államokban szervezett Izrael elleni tüntetésekhez, azokat, akik ezeken részt vesznek, Irán „hasznos bolondjainak” nevezte és megállapította, hogy Irán az Egyesült Államok szétrombolását is célozza.
Szégyenteljesnek mondta a Nemzetközi Törvényszék főügyészének vádjait az izraeli kormány tagjai ellen, és kijelentette, hogy nem Izrael tart vissza humanitárius szállítmányokat a gázai civilektől, hanem azokat a Hamász lopja el. Vitatta, hogy Izrael civileket veszélyeztet katonai műveletei során, és azt mondta, hogy Izrael szórólapok millióval és telefonhívások ezreivel figyelmezteti a civileket, miközben a Hamász próbál az emberek mögé bújni ezzel veszélyeztetve őket.
Adatokra hivatkozva azt mondta, hogy Izrael Hamász elleni háborúja során a városi hadviselés körülményeihez képest jóval kevesebb civil veszti életét.
A beszéd idején a közönség soraiban voltak a Hamász elleni háborúban részt vett izraeli katonák, valamint túszok izraeli és amerikai családtagjai, és ott volt az izraeli hadsereg májusi akciójával kiszabadított 4 túsz egyike is.
Benjámin Netanjahu beszédének idején Izrael ellenes, palesztinpárti tüntetők gyűltek össze Washington belvárosában a Capitolium közelében, egy csoportjuk a rendőrökkel is összecsapott. A törvényhozás épületét acélkordon övezte. Kedden több száz aktivista a Kongresszus egyik épületében is tüntetett.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn érkezett Washingtonba, a tervek szerint csütörtökön a Fehér Házba látogat, ahol Joe Biden elnökkel találkozik.
A kormányfő pénteken Floridába látogat, ahol a kedden bejelentett tervek szerint Donald Trump volt elnökkel és republikánus elnökjelölttel találkozik.