A Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára szerint olyan ökoturisztikai attrakció lesz a hortobágyi madárszínház, amely nem csak hazánkban, hanem Európában is egyedülálló, de a világ más térségeiből is érdeklődhetnek iránta.

Révész Máriusz a projekt konzorciumi szerződésének pénteki aláírásakor a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) látogatóközpontjában azt mondta, az ország első madárszínháza Máté Bence világhírű természetfotós elképzelései alapján valósul meg, és a hortobágyi halastavak madár és állatvilágának egyedülálló bemutatását teszi majd lehetővé.
Az államtitkár jelezte, aktív ökoturisztikai fejlesztésekre 65 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre.
Elismeréssel szólt Révész Máriusz a hajdú-bihari önkormányzatról, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében sok kis létesítmény helyett egy nagy beruházás, a madárszínház megvalósításra használja fel a megpályázott 4,3 milliárd forintot.
Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar vármegyei közgyűlés elnöke jelezte: a konzorciumi tagok, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és a Hortobágyi Nemzeti Park mellett az önkormányzat konzorciumvezetőként vesz részt a fejlesztésben.
Egy helyi felmérés szerint a megkérdezettek többsége szívesen utazik 35-50 kilométert, hogy elérjen egy-egy ökoturisztikai attrakciót (37 százalékuk akár 200 kilométer is), így a leendő hortobágyi madárszínház debreceni, hajdúszoboszlói és Tisza-tavi turistákra is számíthat a látogatók között – mondta.
Pajna Zoltán hozzátette: a madárszínház egyfajta fordított állatkert formájában viszi közelebb az emberekhez a természetet: nem a madarak, hanem az emberek zárkóznak be egy földbe sülyesztett terembe, amelynek 16 méter széles üvegén keresztül, a vízfelszínnel  szinte egymagasságból, természetes élőhelyükön, testközelből, az állatok zavarása nélkül figyelhetik meg a vízi élővilág madarait.
Medgyesi Gergely Árpád, a HNP igazgatója hozzátette: a madárszínházat az általuk kezelt, ember alkotta öregtavaknál építik fel, vagyis nem sérül a világörökségi környezet. A korábban halastónak épített kétezer hektáros területet visszavette a természet, sűrű a növényvilága, és olyan madárparadicsom lett, ahol a hazánkban fellelhető mintegy 430 madárfaj közül több mint 340-et figyeltek már meg.
A természetvédelmi szakember szerint az öregtó egyik ékköve lesz a madárszínház, amellyel négyévszakosra bővül Hortobágy turisztikai kínálata – fűzte hozzá.
Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Shakespeare híres mondatát némileg átformálva mondta: „színház az egész világ, és színész benne minden madár”. A madárszínház „színpadán” ugyanis a madarak „játszanak” majd, ők mesélik majd el történeteiket – amely az élelmiszer-szerzéstől a szerelemen át a véres összecsapásokig is terjedhet – az érdeklődő közönség, az ökoturisták előtt.
A szakember a beruházás jelentőségét abban látja, hogy „új, versenyképes turisztikai attrakciót kap Hortobágy”.