A NATO jövő heti csúcstalálkozójának legfontosabb feladata az lesz, hogy megerősítse az észak-atlanti szövetség elkötelezettségét Ukrajna hosszú távú támogatása mellett – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben pénteken.
Jens Stoltenberg a NATO-tagországok vezetőinek július 9. és 11. között Washingtonban tartandó találkozóját megelőző sajtótájékoztatóján közölte, hogy a tagországok vezetői várhatóan átfogó támogató csomag elfogadásában egyeznek meg Ukrajna számára, melynek része lesz a biztonsági segítségnyújtás mellett a katonai képzés biztosítása is.
Ezzel összefüggésben közölte: a NATO átveszi a nemzetközi biztonsági segítségnyújtás koordinálását, ami – emelte ki – javítani fogja Ukrajna védelmi képességeit. Hozzátette, hogy a szövetségesek pénzügyi támogatásra tesznek ígéretek Ukrajnának.
„Ukrajnának győzedelmeskednie kell, amihez szüksége van rendíthetetlen támogatásunkra” – fogalmazott Stoltenberg, és reményét fejezte ki, hogy Ukrajnának mindene meglesz, ami ahhoz szükséges, hogy megvédje magát és legyőzze Oroszországot.
Kijelentette: nincs jele annak, hogy Oroszország a békére készülne. Ezzel összefüggésben reményét fejezte ki, hogy a tagországok a korábbinál több fegyvert és lőszert, valamint légvédelmi rendszereket juttatnak Ukrajna számára. „Mindaz, amit teszünk, azt célozza, hogy erősítsük Ukrajnát, és mihamarabb felkészítsük a szövetségünkhöz való csatlakozásra” – fogalmazott Stoltenberg, majd megerősítette: mindezen vállalások „hidat képeznek” Ukrajna NATO-tagsága felé.
Kérdésre válaszolva aláhúzta: mivel Ukrajna önálló és független ország, joga van eldönteni, hogy milyen feltételek felelnek meg neki egy béketárgyalás megkezdéséhez. A szövetségesek feleadata az, hogy erősítsék Ukrajnát, ugyanis – mint hangsúlyozta – szoros kapcsolat van a harctéri helyet és aközött, ami a tárgyalóasztalnál történik. „Ha tehát tárgyalásos megoldást akarunk, katonai támogatást kell biztosítanunk Ukrajnának” – emelte ki.
A NATO-főtitkár közölte, az alapításának idén 75. évfordulóját ünneplő katonai szövetség csúcstalálkozója lehetőséget ad majd a közös védelem és elrettentés melletti elkötelezettség megerősítésére. Tájékoztatása szerint a szövetségesek várhatóan jóváhagyják a transzatlanti védelmi ipari együttműködés megerősítésére vonatkozó ígéretet tartalmazó dokumentumot, mely a hadiipar fellendítését célozza. A NATO emellett tovább erősíti ballisztikus rakétavédelmét egy új bázis létrehozásával Lengyelországban – mondta. Továbbá üdvözölte, hogy 23 szövetséges ország jelenleg már a GDP-jének legalább 2 százalékát szánja védelemi kiadásokra.
A főtitkár azt is elmondta, hogy a csúcstalálkozó vendége lesz Ausztrália, Japán, Új-Zéland és Dél-Korea a globális partnerségi együttműködések elmélyítése érdekében. „Minél közelebb kerülnek egymáshoz a világ tekintélyelvű szereplői, annál fontosabb, hogy szorosan együttműködjünk indiai- és csendes-óceáni barátainkkal” – tette hozzá Stoltenberg.