Új szövetség jött létre Európában három párt részvételével. Ez hazafias erőkből formálódik, és alapítói vezető szerepet játszanak országaikban. Más pártokat is várunk, hogy közösen, egyesült erővel biztosítsuk Európa jövőjét – mondta Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke vasárnap Bécsben, miután Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével, és Andrej Babissal, a cseh ANO vezetőjével találkozott.
A három politikus közös nyilatkozatot írt alá Patrióta kiáltvány az európai jövőért címmel.
„Az Európai Parlament július 16-i strasbourgi alakuló ülésén bemutatjuk a csoportot, amely három pártból és azok képviselőiből áll, és amely politikai korszakváltást kíván indítani Európában” – közölte Herbert Kickl.
Mint hangsúlyozta, az új reformmozgalom számára Ausztria, Magyarország és Csehország erős magot képez Európa közepén.
Az FPÖ elnöke kifejtette: fel akarják élénkíteni Európa pluralista jellegét és gondoskodni akarnak arról, hogy az EU nemzetei megőrizhessék sajátosságaikat.
„Nem fogjuk tétlenül nézni egy európai szuperállam kialakulását, amelyben a szuverenitás és az egyes államok önrendelkezése csak üres frázis. Mi olyan Európát akarunk, amely ismét büszkén, értéktudatosan, hagyományokkal és sokszínűséggel mutatkozik és fejlődik” – jelentette ki az FPÖ elnöke.