Nagy hatótávolságú, tengeri indítású precíziós fegyverekkel mért csoportos csapást az orosz hadsereg az ukrán repülő és műszaki személyi állomány kiképzőhelyére – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A tájékoztatás szerint csapás elérte célját. A tárca a helyszínt nem nevezte meg.
A vasárnapi moszkvai hadijelentés szerint az elmúlt napban az orosz hadsereg hatból négy frontszakaszon előrenyomult Ukrajnában, miközben a donyecki régióban hat ukrán ellenrohamot vert vissza. Az orosz összegzés szerint az ukrán hadseregnek csaknem kétezer katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a frontvonalon.
A minisztérium a nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett négy tábori lőszerraktárt, egy német IRIS-T légvédelmi rendszer rakétaindító berendezését, egy Sztrela-10 légvédelmi rakétarendszer harcjárművét, három harckocsit, négy páncélozott harcjárművet, hat amerikai M777-es és egy brit FH-70-es vontatott tarackot, amerikai HIMARS, Vampire és Vilha sorozatvetők 33 rakétáját, továbbá 75 drónt.
Az orosz statisztika szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta több mint 16 400 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet vesztettek el.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. Szevasztopolban három civil – közük két gyermek – életét vesztette, és további csaknem százan megsebesültek egy ukrán rakétacsapásban. A kikötőváros felett öt támadó eszközt semmisítettek meg a levegőben Mihail Razvozsajev polgármester szerint.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kijelentette, hogy Moszkva reagálást vár az illetékes nemzetközi szervezetektől a polgári lakosság elleni újabb ukrán támadás ügyében.
Az éjszaka folyamán az orosz légvédelem 33 drónt lőtt le az orosz központi szövetségi körzet öt régiójának légterében, közülük 28-at Brjanszk, kettőt-kettőt Szmolneszk és Lipeck, egyet pedig Tula megye felett. Belgorod megyére Vjacseszlav Gladkov kormányzó Telegram-bejegyzése szerint több mint 110 tüzérségi lövedéket lőtt ki az ukrán hadsereg az elmúlt napban.