Nagy Ádám, a németországi Európa-bajnokságon szombaton vereséggel rajtoló magyar labdarúgó-válogatott középpályása szerint „tökösebb” játékra van szükség az együttestől, amelynek tagjai dühösek és csalódottak, de tudják, hogy csak magukat okolhatják a Svájccal szemben 3-1-re elbukott találkozón történtek miatt.
Az olasz Spezia futballistája elmondta, nem úgy sikerült kezdeniük, ahogyan előzetesen eltervezték, a letámadásuk nem hozta meg a várt eredményt, erre pedig nem reagáltak megfelelő időben. Hozzátette, érzése szerint a mérkőzés azon szakaszaiban, amikor vissza kellett volna állniuk, letámadtak, amikor pedig le kellett volna támadniuk a riválist, akkor védekeztek.
„Sajnos ezt csak a második félidőre tudtuk kijavítani, és ott 2-1-es állásnál még az egyenlítésre is lett volna lehetőségünk néhányszor. Ezzel együtt világosan látszik, hogy egyetlen ellenféllel szemben sem engedhetjük meg magunknak, hogy 2-0-s hátrányba kerüljünk, mert ezen a szinten onnan nagyon nehéz visszajönni” – fogalmazott Nagy Ádám.
A középpályás hozzátette, most az a legfontosabb, hogy a játékosok hogyan tudnak reagálni a kialakult helyzetre, s szerinte ezt hasonló szellemben kell megtenni, mint 2021-ben, a portugálokkal szemben 3-0-ra elveszített első Eb-meccs után.
„A következő mérkőzésünk sem lesz a mainál egyszerűbb, sőt, valószínűleg komplikáltabb lesz” – utalt a szerdán, Stuttgartban sorra kerülő csoportmeccsre, melyen a házigazda, és a skótokat a pénteki nyitányon 5-1-re legyőző németekkel játszik a válogatott.
„Ebből a mai találkozóból a 3-4 napban valahogyan le kell vonnunk a tanulságokat, és aztán fejben és testben is frissebben kell belemenni a következő összecsapásba” – jelentette ki.
A magyarok gólját, egyben pályafutása első Eb-találatát jegyző Varga Barnabás is úgy vélte, a második félidő „már jobban nézett ki” magyar szempontból, érzése szerint akkor „ki-ki meccset” tudtak játszani a svájciakkal.
„Nem éreztem úgy, hogy bármivel is megleptek volna minket, mi viszont nem voltunk eléggé élesek. A szépítő gólnál és abban az időszakban kicsit fölényben futballoztunk, akkor talán egyenlíthettünk is volna, de sajnos nem sikerült. A következő meccsre jobban fel kell készülni fejben, hogy már a kezdő sípszótól élesek legyünk és a maximumot tudjuk nyújtani” – mondta a Ferencváros csatára. Hozzátette, a németeknek nagyon jó, erős csapatuk van, de a válogatott az utóbbi években már megmutatta, hogy fel tudja venni velük a versenyt.
A csereként pályára lépő Bolla Bendegúz a kispadról úgy látta, hogy a csapat az első félidőben túl sok területet hagyott az ellenfélnek, akit nem helyezett nyomás alá, így a svájciak könnyen tudták megbontani a középpályán a magyar védelmet.
„Nem ilyen kezdésről álmodtunk, de a következő mérkőzésen szeretnénk javítani. Svájc egy jó csapat, jól is játszott, de mi sajnos adtunk nekik egy félidőnyi előnyt. A szünet után volt egy jó periódusunk, ennek során szépítettünk, az egyenlítés pedig talán azért nem jött össze, mert az utolsó passzokba vagy a befejezésekbe hiba csúszott” – mondta Bolla.