A kábítószerek hozzáférhetősége továbbra is magas Európában, a nagy hatáserősségű szintetikus anyagok, az új kábítószer-keverékek és a változó használati szokások egyre nagyobb veszélyt jelentenek – hívta fel a figyelmet az Európai Unió kábítószerekkel és kábítószer-függőséggel foglalkozó megfigyelőközpontja (EMCDDA) kedden közzétett jelentésében.
A lisszaboni székhelyű uniós hivatal idei éves jelentésében kiemelték, hogy a kábítószer-használók ma már sokkal több, gyakran nagy hatáserősségű és tisztaságú, esetleg új formában, keverékként vagy kombinált készítményként elérhető pszichoaktív anyaghoz férnek hozzá. A néha megtévesztően, más anyagokként értékesített termékek miatt a fogyasztók nem mindig tudják, hogy mit szednek, így fokozottabb egészségügyi kockázatoknak, köztük akár halálos kimenetelű mérgezésnek vannak kitéve.
Az EMCDDA 2023 végén több mint 950 új pszichoaktív anyagot kísért figyelemmel, közülük 26-ot első alkalommal tavaly jelentettek Európában.
A jelentés szerint a kokain a leggyakrabban használt kábítószer Európában, amelyet a 15-64 éves korúak mintegy 1,4 százaléka (4 millió fő) fogyasztott az elmúlt évben. A kokain ráadásul a központ szerint egyre könnyebben elérhető. Tavaly 72 európai nagyváros közül 49 számolt be arról, hogy növekedett a kokain szermaradványainak a szennyvízből kimutatható mennyisége.
Közölték, 2022-ben az uniós tagállamok immár hatodik éve számoltak be rekordmennyiségű kokain lefoglalásáról, az említett évben összesen 323 tonnáról. Tavalyelőtt Belgium (111 tonna), Hollandia (51,5 tonna) és Spanyolország (58,3 tonna) hatóságai jelentették kokainszállítmányok lefoglalását a legnagyobb mennyiségben, ez az Európában felfedezett kokainszállítmányok 68 százalékát tette ki. Antwerpenben, Európa második legnagyobb tengeri kikötőjében a lefoglalt kokain mennyisége évről évre emelkedik, 2022-ben 110 tonnát, 2023-ban 116 tonnát koboztak el a hatóságok. Tavaly Spanyolország az eddigi legnagyobb kokainfogásáról számolt be egyetlen szállítmányban, melyet Ecuadorból származó banánba rejtettek – írták.
Noha a kokain legtöbbször tengeri szállítókonténerekben, tengeri kikötőkön keresztül érkezik Európába, a bűnözői csoportok kisebb kikötőket is használnak erre a célra mind az uniós, mind az EU-val szomszédos országokban. A bűnözők emellett illegális kokaintermékeket is feldolgoznak több uniós országban, a legfrissebb adatok szerint 2021-ben 34, 2022-ben 39 kokainlaboratóriumot számoltak fel az Európai Unióban.
Emlékeztettek: a kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés elleni küzdelemre vonatkozó uniós ütemterv részeként idén létrejött az Európai Kikötők Szövetsége, melynek célja a kikötők ellenálló képességének növelése, valamint a kábítószer-kereskedelem és a bűnözés beszivárgása elleni küzdelem fokozása.
A jelentés szerint a leggyakrabban használt illegális opioid Európában a heroin. 2009 óta 81 új szintetikus opioid jelent meg a kábítószerek európai piacán. Ezek gyakran nagy hatáserősségűek, és a mérgezés, illetve a halál kockázatát hordozzák. Az Európában fogyasztott heroin többsége Afganisztánból származik – írták.
Megjegyezték: a kannabisztermékekre való reagálás egyre inkább kihívást jelent, azok ugyanis egyre változatosabbá válnak, az illegális piacon kannabiszként értékesített egyes termékeket nagy hatáserősségű szintetikus kannabinoidokkal vegyíthetnek. Tavaly kilenc új kannabinoidról érkezett bejelentés, amelyek közül négy félszintetikus kannabinoid volt.
Becslések szerint a 15 és 65 év közötti európaiak mintegy 8 százaléka (22,8 millió fő) használt kannabiszt az elmúlt évben, 15-34 évesek körében pedig a használata 15 százalékra emelkedett (15,1 millió).
Kiemelték: az úgynevezett polidroghasználat, azaz két vagy több pszichoaktív anyag egyidejű vagy egymást követő használata mára egész Európában gyakorivá vált. Akár a benzodiazepinek opioidokkal, akár a kokain használatáról van szó alkohollal együtt, növelheti az egészségügyi kockázatokat és megnehezítheti a beavatkozások, köztük a túladagolásra való reagálás hatékonyságát.
Az uniós hivatal ezek ismeretében az egyik kiemelt feladatnak annak mélyebb feltérképezését nevezte, hogy az emberek milyen kábítószereket fogyasztanak és milyen kombinációkban. Ezzel elsősorban az Európai Unió új Kábítószer-ügynöksége (EUDA) fog foglalkozni, amely július 2-án kezdi meg tevékenységét – tájékoztattak.