Talán soha nem volt nagyobb szükség igazodási pontokra, mint most, a 21. század elején, a keresztek pedig fizikai, lelki és szellemi értelemben egyaránt igazodási pontok – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke kedden Drégelypalánkon, ahol felavatták a helyiek által megújított, az 1800-as évek végén állított Krisztus-szobrot.

Latorcai Csaba a Nógrád vármegyei településen, ahol megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról is, úgy fogalmazott: „Európa nyugati felében már nem érvényesek azok az erkölcsi törvények és erkölcsi parancsok, amelyek mentén mi szervezni tudjuk mindennapi életünket”.
Az Európai Uniót azért hozták létre kereszténydemokrata alapító atyái, hogy a békét szolgálja, a kontinensen ne pusztítson többé háború, „ehhez képest azt látjuk”, hogy az az Európai Unió, az az Európai Parlament és az az Európai Bizottság, amelynek a béke fölött kellene őrködnie, sokkal inkább a háború kiterjesztésén munkálkodik, „egyfajta háborús pszichózis tüzében égve” – tette hozzá.
Latorcai Csaba azt mondta, június 9-én ki lehet állni a béke mellett, és segíteni lehet Európát abban, hogy visszatérjen keresztény gyökereihez, a kereszténydemokrata úthoz.
Az államtitkár az ünnepségen emlékeztetett, 2010 óta minden évben június 4-e a nemzeti összetartozás napja, a rendezvény végén a trianoni emlékművet is megkoszorúzták Drégelypalánkon.
Latorcai Csaba szólt arról, hogy Drégelypalánk a nemzeti összetartozás szimbólumává vált. Felidézte, hogy 1552-ben a törökökkel szemben néhány maroknyi hős Szondi György várkapitány vezetésével megpróbálta a lehetetlent, visszatartani a kereszténység elpusztítására törekvő hatalom hadait.
Szondi György az életét áldozta, de jutalma lett, hogy a nemzet egyik kiemelkedő hősévé vált – mondta, kitérve az áruló drégelyi vargára is, aki – miután aranyért ajánlotta fel a vár átadását – dicstelen halált szenvedett.
A KDNP egy paddal ajándékozta meg a drégelypalánkiakat. Latorcai Csaba ismertette, a pad rongy- és papírhulladékból készült, olyan technológiával, amely időjárásállóbbá teszi a fánál.
Mint mondta, ez az ajándék jól szimbolizálja, hogy a hagyomány és a modernitás kiegészíti egymást, sőt ez ad biztonságot, ez a kereszténydemokrácia lényege.
Közölte, a KDNP tíz pontban fogalmazta meg, hogyan lehet megőrizni a hagyományokat és befogadni a modernitást, ezzel megújítva Európát.
Latorcai Csaba arra kérte az ünnepség résztvevőit, hogy június 9-én támogassák őket abban, hogy ezen pontok mentén meg tudják újítani Európát, visszatérítve keresztény gyökereihez, a béke időszakához.