Hangzatos kijelentések helyett a biztonságot garantáló tettekre van szükség – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön, a Varga Mihály pénzügyminiszterrel közös tapolcai lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatón.

Navracsics Tibor hangsúlyozta, olyan képviselőkre van szükség az Európai Parlamentben (EP), akik Magyarország érdekeit képviselik.
Emlékeztetett: június 9-én helyhatósági és EP-választáson lehet szavazni, ezek látszólag különböző természetűek.
A két választást azonban „összeköti a lakóhelyünkért és a szeretteinkért viselt aggodalom”, hiszen mindannyian biztonságos Európát szeretnénk, amelyet biztonságos közösségek építenek fel, ehhez pedig rátermett vezetők kellenek Brüsszelben és helyben, Tapolcán is – mondta.
Arra kérte a választópolgárokat, hogy június 9-én éljenek a szavazati jogukkal, gyakorolva a felelős választás jogát.
Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy az Európai Unió sokféle problémával küzd, a határvédelemmel, a migrációval, a gazdaság lassulásával, a versenyképesség lendületvesztésével. Ezeket azonban „felülírja egy olyan probléma, mely a háború vagy béke kérdésével írható le” – tette hozzá.
Európának és az egész világnak békére van szüksége ahhoz, hogy a külön-külön is súlyos problémákkal szembe tudjon nézni – emelte ki.
Véleménye szerint az Európai Unió vezetőinek többsége sajnos nem békepárti. Úgy folytatta, van esély azonban arra, hogy az Európai Unió 400 millió választópolgára elmondhassa a véleményét június 6. és 9. között, és a háború és a béke kérdésében is állást foglalhassanak.
Varga Mihály kitért arra is: a kormánynak van terve arra vonatkozólag, hogy a következő időszakban hogyan lehet azt a gazdasági lendületet visszanyerni, amelyet 2020-ig Magyarország elért, és amelyet a Covid-járvány tört meg.
Lasztovicza Máté polgármesterjelölt (Fidesz-KDNP) az országjáró fórum üzenetének azt nevezte, hogy „békét szeretnének Magyarországon és Tapolcán is.”
Azon szeretnének dolgozni – jegyezte meg -, hogy Tapolca békés, nyugodt, élhető város legyen.
Petri Bernadett EP-képviselőjelölt (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, azokat az elveket, amelyeket helyi szinten szeretnének megvalósítani, tovább viszik az európai színtérre is.
A család védelmét, a migráció megfékezését, a gazdasági szereplők támogatását említette a legfontosabb feladatokként.