Már több mint háromezer elítélt kérte a büntetés letöltése alóli feltételes szabadlábra helyezést, hogy részt vegyen Ukrajna védelmében – hozta nyilvánosságra Olena Viszocka igazságügyi miniszterhelyettes egy keddi tévéműsorban.
A tisztségviselő szavai szerint ez a szám megfelel a tárca előzetes várakozásainak. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a törvényi korlátozások miatt egyelőre nem lehet megmondani, hogy a jelentkezők közül hányan felelnek meg a követelményeknek. Elmondta továbbá: a katonai orvosi bizottságok ezenkívül szűrni fogják az elítélteket a társadalmilag veszélyes betegségekre, olyanokra mint a HIV-fertőzöttség, tuberkulózis vagy hepatitis, amelyek kizáró okot jelentenek.
Az ukrán parlament május 8-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely engedélyezi bizonyos kategóriájú bebörtönzöttek mozgósíthatóságát, amennyiben önként jelentkeznek szolgálatra. Az előterjesztés szerint azonban továbbra sem szolgálhatnak az ukrán fegyveres erőkben a szándékos emberölést elkövetők, nemi erőszaktevők és pedofilok, a korrupt hivatalnokok, az ország nemzetbiztonsága ellen vétők, valamint kábítószer illegális előállításáért, megszerzéséért, terjesztéséért vagy birtoklásáért elítélt személyek. Közülük is csak olyanok mozgósíthatók, akiknek legfeljebb három év maradt hátra a büntetésükből.
A Jevropejszka Pravda ukrán hírportál a holland védelmi minisztérium közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy befejeződött tíz ukrán katona kiképzése Hollandiában az F-16-os vadászgépek karbantartására. Hollandia vállalta, hogy legalább 24 darab F-16-os vadászgépet biztosít Ukrajnának – emlékeztetett a hírportál.
Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy az orosz erők kedden robbanóanyagot dobtak le egy drónról a régióban lévő Antonyivka falura, aminek következtében három nő megsérült.
A keleti országrészben lévő megyeszékhelyt, Harkiv városát egész éjjel és még kedd délelőtt is orosz légicsapások érték – tájékoztatott Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója a Telegramon. Közölte, hogy az orosz Sahíd drónok lehulló törmelékeitől legalább hét ember megsérült, tüzek törtek ki, magánházakban keletkeztek károk, 25 teherautó és autóbusz, valamint 3 személygépkocsi rongálódott meg.
Az ukrán légierő arról számolt be, hogy az éjszaka alatt Ukrajnát támadó 29 orosz drónból 28-at sikerült a levegőben megsemmisíteni.
Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 495 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett 15 orosz harckocsit, 42 tüzérségi és négy légvédelmi rendszert, valamint 54 drónt.
Az ukrán vezérkar délutáni helyzetjelentésében megerősítette, hogy eltaláltak egy Ciklon típusú orosz rakétahordozó hadihajót az Oroszország által 2014 óta megszállva tartott Krím félszigeti Szevasztopolban. A közlés szerint május 19-re virradó éjjel találták el a Kalibr típusú rakétákat hordozó orosz hajót az ukrán erők. A dél-ukrajnai védelmi erők stratégiai kommunikációs központjának vezetője, Dmitro Pletencsuk – még a találat megerősítése előtt – kijelentette: ha valóban eltalálták az ukrán erők a hadihajót, az azt jelenti, hogy Oroszország nem fog tudni közelről Kalibr rakétákat indítani Ukrajna ellen.