Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar kormány – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a termelők és a borászok mellett áll. Partnerként segíti a változásokhoz való alkalmazkodást. A szektor támogatási forrásai mellett a borpiaci aktualitásokról és az ágazatot érintő jogszabályváltozásokról is szó esett a csütörtökön tartott XII. Avasi Borangolás szakmai napon, Miskolcon – közölte az MTI-vel az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön.

Azt írták, Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium Közös Agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az idei évtől megnyíltak a KAP Stratégiai Terv forrásai a borágazat számára. Ezzel évente 10-11 milliárd forint válik hozzáférhetővé a szektorban, emellett elérhetők a vidékfejlesztési támogatások is. Az ágazat támogatására közel 112 millió euró áll rendelkezésére a 2027-ig tartó pénzügyi időszakban.
Már megjelentek a szőlőültetvények szerkezetátalakításával kapcsolatos és a borászati beruházásokat segítő támogatási lehetőségek. 2024-ben újításként bemutatkozik majd az innovációs beruházásokat támogató pályázati lehetőség, amely segítségével egyrészt környezetkímélő csomagolóeszközök, másrészt új borászati vagy boralapú termékek jelenhetnek meg. Ez is illeszkedik a szemléletváltáshoz, a fenntarthatósághoz – jegyezte meg.
Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes  államtitkár emlékeztetett, hogy az agrártárca kiemelten kezeli a fogyasztók szélesebb körű elérését lehetővé tevő alkoholcsökkentett vagy alkoholmentes borászati termékek előállítását és a környezeti fenntarthatóságot erősítő innovációs törekvések ösztönzését. Továbbá közlése szerint folytatódik a magyar bor népszerűsítése, a bel- és külpiaci jelenlétének erősítése. Erre a célra is jelentős összeg, mintegy 6 millió euró áll rendelkezésre 2027-ig.
Andréka Tamás, a tárca közigazgatási államtitkára ismertette az eredetvédelmi törvény rendelkezéseit, amelyek  koherensen, áttekinthetően szabályozzák az agrártermékek földrajzi árujelzőivel, a borászati termékek hagyományos kifejezéseivel, valamint a hagyományos különleges termékekkel kapcsolatos nemzeti eljárásokat.
Az eredetvédelmi törvény megadja a keretet és ösztönzi a kezelő szervezetek létrehozását, amelyek felléphetnek az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők, illetve a hozzájuk közvetlenül kapcsolódó, szellemi tulajdonhoz fűződő jogok megfelelő jogi védelmének biztosítása érdekében. Ezen túlmenően képesek tájékoztatási és promóciós tevékenységeket kidolgozni és végrehajtani, valamint bejegyzett elnevezés kereskedelemben való használatát nyomon követni és gazdasági elemzéseket készíteni. A kezelő szervezetek működésükhöz, illetve a felsorolt tevékenységük elvégzéséhez szükséges források megteremtése érdekében védelmi alapot hozhatnak létre törvényben meghatározott módon  –  részletezte az államtitkár az AM közleménye szerint.