Az utóbbi évek válságai megmutatták, hogy az önellátásnak rendkívüli fontossága van, különösképpen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén, ezért a kormány továbbra is kiemelten támogatja ezt a szektort – közölte Illés Boglárka külügyi államtitkár csütörtökön Budapesten.

Az államtitkár a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a cég új üzemet hoz létre a pátyi telephelyén, a csaknem 1,8 milliárd forint értékű projektet pedig az állam 620 millió forinttal támogatja, így elősegítve tizenöt új munkahely létrejöttét. A fejlesztésnek egy napelemrendszer telepítése is részét képezi a villamosenergia-szükségletek részleges ellátása céljából.
Beszédében hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek válságai is demonstrálták, hogy az önellátásnak kiemelt fontossága van, különösen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén, ezért igen fontos jelentősen támogatni ezeket a szektorokat, akár saját gazdasági súlyukon felül is.
Kitért ennek kapcsán a világban tapasztalható népességrobbanásra is, rámutatva, hogy percenként 140 fővel gyarapszik a globális lakosságszám.
„Ha belegondolunk abba, hogy 2050-re már elérhetjük a kilencmilliárd főt, akkor láthatjuk azt, hogy az élelmiszeriparnak és az élelmiszerbiztonságnak kulcsszerepe van, és nemcsak hazánk szempontjából, nemcsak a régió szempontjából, hanem világviszonylatban is” – jelentette ki.
„Az élelmiszerek iránti igény radikálisan fog emelkedni a következő időszakban, és éppen ezért minden előállított élelmiszernek az értéke és a jelentősége is egyértelműen növekedni fog” – folytatta.
„És nekünk az a célunk, hogy az élelmiszeripar eredményes legyen, a lehető legjobb feltételeket tudjuk közösen megteremteni azokkal a vállalkozásokkal, akik ezen a területen működnek” – tette hozzá.
Illés Boglárka tudatta, hogy az élelmiszeripari ágazatban ma 150 ezer ember dolgozik Magyarországon, és reményét fejezte ki, hogy ez a szám tovább fog gyarapodni.
„Alapvető célunk az, hogy az élelmiszerellátás minél nagyobb hányadban magyar forrásból valósuljon meg, és azt a szerencsés helyzetet, amely minket körülvesz, támogatnunk kell” – vélekedett.
Majd leszögezte, hogy a kormány szövetséget kötött és kíván is még kötni azokkal a szereplőkkel, akik a legnehezebb időkben is vállalták, hogy innovatív elképzelések mentén, a munkahelyek megőrzésével további fejlesztéseket valósítanak meg.
Illetve aláhúzta, hogy az elmúlt időszakban 72 beruházást hajtottak végre az érintett vállalatok mintegy ezer milliárd forint értékben, több mint nyolcezer új munkahelyet teremtve.
Tájékoztatása szerint a szektor éves termelési értéke 2020-ban 3800 milliárd forint volt, 2023-ra pedig 6500 milliárd forintra nőtt.
A kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkár közölte, hogy a magyar családi tulajdonban lévő Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. ezzel a fejlesztéssel a nemzetközi piacra is ki szeretne lépni. „Mi pedig nagyon örülünk annak, ha ezeket a hazai ízeket, ezeket az otthoni ízeket mindenhol, nemcsak az ország területén, hanem határainkon túl a nemzetünk valamennyi tagja élvezheti és fogyaszthatja” – fogalmazott.
Végezetül kijelentette, hogy a magyar gazdasági sikereket és ellenállóképességet már a nemzetközi hitelminősítők is „kénytelenek pozitívan elismerni”, amit jól mutat, hogy a Standard & Poor’s április végén megerősítette hazánk besorolását.
„Szerintem egyértelműen kijelenthetjük, hogy az eredmények magukért beszélnek, ezek mind-mind azt bizonyítják, hogy az elmúlt időszak nehézségeiből és kríziseiből is megerősödve és sikeresen tudtunk kikerülni, ennek köszönhető, hogy jelenleg többen dolgoznak, mint a pandémiát megelőzően” – mondta.