A kormány az elmúlt 14 évben 28 ezer milliárd forintot fordított az ország fejlesztésére, a beruházásokat pedig nagyrészt magyar vállalkozások valósították meg – mondta az építési és közlekedési miniszter Sárospatakon a Weinberg ’93 Építő Kft. 30 éves jubileumi ünnepségén csütörtökön.

Lázár János hangsúlyozta, az elmúlt 14 év munkájának eredménye az is, hogy a magyarországi építőipar tíz legnagyobb vállalatából hét már magyar. Hozzátette, hosszú éveken keresztül ez fordítva volt, és jelenleg egy „építőipari honfoglalás és visszafoglalás zajlik”, ez pedig kulcskérdés egy ország életében.
Elmondta, a magyar építőipar nagyban járul hozzá az ország gazdasági szuverenitásához, mely „egyenesen vezet egy ország és egy nemzet szuverenitásához, függetlenségéhez és önállóságához”. Kiemelte, Magyarország nem lehet erős, független ország, és nem rendelkezhet saját sorsáról, ha gazdaságilag nem elég erős.
Lázár János szerint Magyarországnak ma három problémával kell szembenéznie, melyek közül az egyik, hogy hiába lett egymillióval több magyar állampolgár 2010 óta, „a nemzetek versenyében háborús körülmények között nem vagyunk elég sokan és nem vagyunk elég nagyok”. Hozzátette, emellett az országnak nincs elég fegyvere és katonája sem, ezért a költségvetési források egy jelentős részét újra fegyverkezésre és biztonságpolitikai kiadásokra kell költenie a kormánynak – mondta.
Úgy vélte, a legnagyobb probléma, hogy azzal „szembesültünk harmincöt évvel a rendszerváltás után, hogy nem vagyunk elég gazdagok”. Magyarország gazdagságát és pénzügyi erejét csak a magyar vállalkozások adhatják meg – mutatott rá a miniszter.
Lázár János szerint minden áron és minden eszközzel teret kell nyitni és helyet kell teremteni a magyar vállalkozások számára, mert azok nélkül „soha nem lesz Magyarország elég erős, elég gazdag és elég nagy ország”. Hangsúlyozta, a kormány a jelenlegi körülmények között sem hagyja elveszni azt, amit az elmúlt 14 évben felépített. Hozzátette, ha kell, minden vállalkozásnak külön-külön és ágazatonként is segítséget nyújtanak, és reggeltől estig azon dolgoznak, hogy minél több megrendelés legyen akár az állami, akár a piaci szektorból a magyar vállalkozások számára.
Derczó István a Weinberg ’93 Építő Kft. ügyvezető-igazgatója, tulajdonosa ismertette, a 30 éves vállalat a jubileum mellett egy új irodaház átadását is ünnepli.
Az MTI-nek elmondta, az átadott épület 1,4 milliárd forintba került, melyhez a Széchenyi Hitelprogramban egymilliárd forint kedvezményes kamatozású támogatást vettek igénybe. Hozzátette, az épület 1100 négyzetméter alapterületű, ezt a régi irodaházzal is összekötötték, így összesen 1700 négyzetméteres „irodafelület” alakult ki.
A vállalat tavalyi árbevétele 25 milliárd forint közeli volt 5-6 százalékos eredménnyel, idén pedig mintegy 30 milliárd forintos árbevételt terveznek – mondta.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke beszédében megköszönte, hogy a 30 éves vállalat vezetői „túlnéznek saját cégükön és társadalmi, szakmai felelősséget is vállalnak” és a szakma érdekében „adják a drága idejüket, tudásukat”.
Az eseményen részt vett Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki köszöntőjében arról beszélt, a Weinberg ’93 Építő Kft. sikere a helynek, a közösségnek és a közegnek is köszönhető, hiszen – mint mondta – Derczó István a Zemplénben született, nevelkedett és ott épített karriert.