Brüsszel elárulta és becsapta a gazdákat, mert nem védte meg az ukrán mezőgazdasági termékektől az európai piacokat – jelentette ki Nagy István tárcavezető az agrárországjárás keretében szervezett fórumon a Keszthelyhez tartozó Fenékpusztán csütörtökön, az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

A tárca tájékoztatása szerint a miniszter a rendezvényen arról beszélt, hogy Brüsszel hatalmas károkat okoz a háborúpárti politikájával az európai agráriumnak. A zöldideológia hatalmi kérdés lett Nyugat-Európában. Az unió vezetői pedig minden hatástanulmány és szakmaiság nélkül erőltették rá a szélsőséges előírásokat az agráriumra, ellehetetlenítve ezzel a gazdálkodók versenyképességét. Emellett pedig Brüsszel korlátlanul és ellenőrizetlenül szabadította rá az ukrán mezőgazdasági termékeket az unió piacaira. A magyar kormány éppen ezért nemzeti hatáskörben hozott korlátozó intézkedéseket – tette hozzá.
Hangsúlyozta, alapvető változásra van szükség az uniós mezőgazdasági politikában. Olyan új vezetés kell Brüsszelben, amely nem helyezi harmadik országok érdekeit a saját gazdái elé, és amely valódi intézkedéseket képes hozni az európai termelők védelmében. Ez is a tétje a június 9-i választásnak – mondta Nagy István.
A tárcavezető kifejtette: folytatják a jövő magyar élelmiszer-termelésének megerősítését, elindulnak a közös agrárpolitika új vidékfejlesztési pályázatai, amivel történelmi léptékű forrást fordíthatnak a magyar vidék megújítására 2027-ig. Az uniós forrásokhoz biztosított 80 százalékos nemzeti kiegészítő forrás révén 2900 milliárd forint felhasználása indul meg idén.
A miniszter kitért arra is, hogy „köszönettel és hálával tartozunk” a gazdatársadalomnak, mert az elmúlt időszak kihívásai ellenére is biztosított az ország élelmiszer-ellátása, és a mindennapi kenyér a magyar családok asztalaira kerülhet – írta közleményében az AM.