Az Európai Unió Soros György 2015-ös tervét akarja megvalósítani, ami évi egymillió illegális bevándorló beléptetését, állampolgársághoz juttatását és a nemzetállamok nemzeti összetételének megváltoztatását jelenti – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Bakondi György hozzátette: az elmúlt nyolc év bevándorlási statisztikáit és a migrációra adott, európai uniós válaszokat összevetve az EU semmilyen, számszerűen kifejezhető eredményt nem ért el, nem is akarja megakadályozni a migrációt, hanem kezelni akarja azt.
Közölte, évről évre – a Soros-tervnek megfelelően – egymillió illegális bevándorló érkezik az EU-ba. Ha így folytatjuk, és nem történik az EP-választáson változás, akkor az „jóvátehetetlen, veszélyes és visszafordíthatatlan folyamatokat indít el az unióban” – fogalmazott.
Kijelentette, a balkáni útvonalon nem csökken a migrációs nyomás. A görög szigetek felé és a szárazföldi határszakaszon jelentős élénkülés tapasztalható, erről számolt be a török határőrség is.
Más kérdés, hogy ebből a magyar határon mit érzékelünk – jegyezte meg. A magyar-szerb határ szerb oldalát afgán bűnözői csoportok uralták, de Szerbia tavaly megnehezítette a magyar határ megközelítését, őrizetbe vették a bandák tagjait. Ennek a lépésnek és a magyar határőrizet szilárdságának köszönhetően a migránsok átterelődnek Bosznia-Hercegovina és Horvátország felé, innen Szlovéniába, Olaszországba mennek tovább – ismertette a főtanácsadó.
Bakondi György megemlítette: nemrég olasz-szlovén-horvát közös járőrözésről döntöttek az érintett országok.
Kifejtette: a fő kérdés nem az, hogy az illegális migránsokat el tudják-e fogni, hanem az, hogy mi lesz azután. Amíg a 2015 óta komoly eredményeket elért magyar módszert – vagyis azt, hogy menekültkérelmeket az EU határain kívül kell benyújtani – nem teszi magáévá az EU, addig ezek a megoldások csak részeredményekhez vezetnek. Utána már nyitott táborokban helyezik el a bevándorlókat, akik megszöknek, rontják a közbiztonságot – mondta.
A főtanácsadó újszerű megoldásnak nevezte azt, hogy Olaszország Albániában hoz létre menekülttáborokat. Azok, akiket nem olasz felségvizeken, hanem nyílt tengeren vagy a líbiai partoknál mentenek ki, jogilag olasz területen, de valójában Albániában tartózkodnak, és ott bírálják el menekültkérelmüket. Ezzel sikeresen meg lehet előzni azt, hogy a civil szervezetek távolabbi afrikai területekről is szállítsák olasz területekre a bevándorlókat – mutatott rá Bakondi György.