Vasvári Pál kitartása, bátor helytállása ma is aktuális üzenetet hordoz magában – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, a pestszentimrei református templom kertjében a Vasvári kopjafánál tartott koszorúzáson.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a tárcavezető kiemelte, a veszélyek korába lépve újra „ilyen Vasvárikra” van szükség, elszánt, hazaszerető és küldetéstudattal bíró igaz katonákra, akik ismerik képességeiket, tudják feladatuk súlyát.
Hozzátette, ez vezetett a tartalékos rendszer megújításához, a területvédelmi ezredek megszervezéséhez, új fejezetet nyitva ezzel a Magyar Honvédség történetében.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott, magyarként mind tudjuk, a haza védelmében csak magunkra számíthatunk. Nem várható el mástól, és máshonnan a segítség, a szabadságunkat, a függetlenségünket magunknak kell kivívni, és annak megőrzése is a mi feladatunk. Ezt a célt szolgálja a Magyar Honvédség rendszerszintű megújulása, állományának vérfrissítése, eszközparkjának korszerűsítése.
A miniszter szólt arról is, hogy Magyarország ütőképes, a kor kihívásaira reagálni tudó haderőt épít, ahol a modern fegyverzet mellé elszánt katonákat keresnek, olyanokat, akik ismerik a hagyományokat, követik elődeik példáját, és az ország biztonságának zálogává válnak majd.
Ünnepi beszédében a miniszter kijelentette, a magyar nemzet érdekeit kell oltalmazni, még akkor is, ha ezért támadják őket. A magyar álláspont egyértelmű, Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelezte, a világ nagyon régen állt olyan közel egy globális katonai konfliktushoz, mint napjainkban, ezért nap mint nap azon dolgoznak, hogy a nemzeti szuverenitás biztosítva, a béke garantálva legyen.
„Ma újra meg kell küzdenünk a szabadságunkért, mint 176 éve a márciusi ifjaknak. Magyarországra ma is egy birodalmi gépezet akarja rákényszeríteni akaratát, igaz, nem fegyverrel, hanem modern, kifinomult, bürokratikus eszközökkel, nyelvezettel, jogállamisági mechanizmusokkal, pénzzel, guruló dollárokkal, kötegelt eurókkal megvett helyi szolgálókkal” – mondta a honvédelmi miniszter.
A birodalmi érdek nem szolgálja a magyar érdeket, a saját sorsunkról nekünk kell dönteni, ez az előttünk álló európai parlamenti választás tétje is – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.