A magyar jobboldal mindig is konzekvensen kiállt a gyermekek védelme mellett. Ebből következett a gyermekvédelmi törvény és népszavazás csakúgy, mint a genderpropaganda elutasítása és az azzal szorosan összefüggő pedofil bűncselekmények súlyosabb büntetése, és ebből következik most az is, hogy az alaptörvény úgy módosul: a kiskorú gyermekekkel szemben elkövetett bármilyen (!) bűncselekmény esetén az elkövető nem kaphat a köztársasági elnöktől kegyelmet – írta az Alapjogokért Központ főigazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szánthó Miklós bejegyzésében azt írta: „nekem is van két kisgyerekem, de nem csak én értek szerintem ezzel egyet: a pedofíliára nincs mentség, a pedofiloknak pedig nincs bocsánat, nincs kegyelem – ez a közakarat”.
Közölte: a pedofília nem „betegség”, a pedofil nem „beteg ember” – ahogy baloldaliak állítják -, hanem „a gyermekeinkre leselkedő legdurvább és legvisszataszítóbb veszély, bűn, undormány, bűnözői kör”. Ezért minden jogi kiskaput be kell zárni, még erősebb jogi védvonalakat kell kiépíteni – emelte ki.
Hozzátette, hogy a kormány hatékonyan és jól reagál: bár jogászkodásnak most tényleg nincs helye, a vonatkozó módosítást valóban alkotmányos szinten kell rögzíteni és nemcsak a pedofilokra, de minden, a gyermek érdekét sértő bűnözőre ki kell terjeszteni a kegyelmi lehetőség kizárását.
„Nincs kegyelem. Nincs bocsánat” – írta közösségi oldalán Szánthó Miklós.