Mintegy kétezer középiskolás diákot várnak idén is a szervezők Keszthelyen április 25. és 27. között a kétévente megrendezett Helikoni Ünnepségek idei programsorozatára – közölte szerdán sajtótájékoztatón a város polgármestere.
Manninger Jenő (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy egykor Festetics György gróf indította el a helikoni ünnepségeket, amelyek a 20. században középiskolás programként éledtek újjá. A kétévenként megrendezett eseménysorozatra mintegy 2000 diák érkezik a városba, a művészeti versengés fellépői között számos olyan résztvevő is volt, aki ma már ismert művész.
Elsősorban a nyugat-dunántúli középiskolák és diákjaik a rendszeres résztvevők – mondta el a polgármester, hozzátéve, hogy idén is a város támogatásával valósul meg a rendezvény, de pályázati forrásokra is számítanak.
Gyetvai Alexandra, az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány kuratóriumának elnöke közölte, hogy ezúttal is a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Ház szervezi a hagyományokhoz hű eseményeket, de a megújult, fiatal csapat nagyon sok újítással is készül a fenntarthatóság és a környezetvédelem jegyében. Több támogató, civil szervezet és vállalkozó segít abban, hogy minél több koncertet és egyéb programot tarthassanak a fesztivál három napja alatt.
A napokban nyílt meg a középiskolák számára a regisztrációs felület, várható, hogy idén is mintegy kétezer diák vesz részt a programokon. Az első két napon öt helyszínen 20 kategóriában zajlik a megmérettetés, a zsűritagok a harmadik napon értékelik a fellépőket, és ekkor tartják a gálát is – tette hozzá Gyetvai Alexandra.
A kuratóriumi elnök elmondta még: számos komoly- és könnyűzenei koncert vár a látogatókra, és ezúttal is lesz helikoni összkar. A fővédnök Festetics György, hagyományosan ő gyújtja meg a helikoni lángot a megnyitó keretében.