Jubileumi koncerttel ünnepelte alapításának 80. évfordulóját a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kedden a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Az együttest Vásáry Tamás elnök-karmester, Kovács János állandó és Riccardo Frizza vezető karmester vezényelte.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 1943. október 7-én adta első nyilvános koncertjét. A Dohnányi Ernő vezényelte hangversenyen Csajkovszkij, Chopin és Liszt Ferenc művei hangoztak el, utóbbitól a Les Préludes című szimfonikus költemény. A 80 évvel ezelőtti koncertre emlékezve Vásáry Tamás ugyanezt a művet dirigálta. Kovács János egy Mendelssohn-darabot, a 42. zsoltárra komponált kantátát, Riccardo Frizza pedig Richard Strauss Hősi élet című szimfonikus költeményét választotta.
A hangverseny, amelyen részt vett Áder János volt köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita, élőben hallható volt a Bartók Rádión, 21 órától pedig látható az M5 kulturális csatornán.
Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára ünnepi beszédében kiemelte: a Rádiózenekar sok évtizedes sikerének titka a művészet és a közösség együttes értékteremtő erejében van. Arról beszélt, hogy számos nagyszerű művész, elkötelezett munkatárs tehetsége, kitartása és hite kellett ahhoz, hogy a Rádiózenekar egy ország számára jelentsen egyet a legmagasabb minőséggel, és a komolyzenei világtérképen is viszonyítási ponttá váljon.
Emlékeztetett arra, hogy az együttes szimfonikus zenekarként 1943 októberében mutatkozott be. „Egy világégés közepén, a pusztítás mindent megbénító, fagyos reménytelenségében mégis csoda született, mert éltek olyanok, akik a sötétségben is mertek álmodni” – mondta. Elődeink, akik hitték, ahogy mi magyarok ma is hisszük, hogy a kultúra, a művészet a békét, a megbékélést, az egyetemes közjót szolgálja – tette hozzá.
Kiemelte: a Rádiózenekar jelenlegi és egykori vezetői megértették: az örökséget felelősséggel gondozva és megtartva lehetséges a megújulás. Felelősség, ugyanakkor megtisztelő kihívás is az utókor számára etalonként szolgáló felvételeket készíteni, az otthonokban megszólaltatni és az archívumok tárhelyeiben a hazai zenetörténet meghatározó részévé válni – mondta, hozzátéve: a Rádiózenekar alapítása óta érti és érzi ezt a felelősséget.
Kiemelte: a zenekar egyenletesen magas színvonalú, lenyűgöző teljesítménye példaértékű. Bizonyosság arra nézve, hogy az elkötelezett építkezés, a fegyelmezett, kemény munka megtérül, a nemzetünk, a haza és az egyetemes kultúra javára – mondta, gratulálva és köszönetet mondva az együttesnek.
Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója kiemelte: a zenészek azért is méltán elismert művészek, mert képesek az emberekből az érzelmeket előhozni. A zene nyelve egy közös nyelv, amelynek ők a karmesterei. Mint mondta, 80 évvel ezelőtt, amikor a zenekar megalakult, valójában az a zene iránti szenvedély győzelme volt.
„Büszkék vagyunk a nagy múltú, Dohnányi Ernő alapította szimfonikus zenekarunkra, amelynek története leírhatatlanul színes és gazdag” – mondta.
Dohnányi Ernő, aki a második világháború idején a Magyar Rádió zenei vezetője is volt, hamar felismerte egy szimfonikus zenekar alapításának előnyeit – mondta, kiemelve: különleges, hogy egy ilyen vészterhes időszakban jött létre egy szimfonikus zenekar.
Kevés közmédium mondhatja el magáról, hogy saját szimfonikus zenekara van – mondta. Hangsúlyozta: a magyar zenei életben fényesen kiviláglik az az elképesztő művészi teljesítmény, minőségben és mennyiségben is, amely a Rádiózenekaré az elmúlt 80 évben. „A megszámlálhatatlan sikeres hangverseny, turné, koncertélmény, hangfelvétel, amely a nevéhez köthető, és ami a Rádiózenekart a magyar zeneművészet legértékesebb együttesei közé, a nemzet kulturális kincsévé emeli” – mondta.
Kiemelte: a zenei együttest széles repertoár jellemzi, rugalmasság, páratlan tanulási képesség, és a magyar kortárs zenéért is sokat tesz. Hangsúlyozta: a jó zenekart minden karmester szereti, nem véletlenül adták e zenekar előtt egymásnak a karmesteri pálcát a legnagyobbak, ahogy a jubileumi estén is: Vásáry Tamás elnök-karmester, Kovács János állandó és Riccardo Frizza vezető karmester.
Az MTVA elkötelezett abban, hogy a Magyar Rádió Művészeti Együttesei, a szimfonikus zenekar, a kórus és a gyermekkórus folytassa az elkezdett utat, elkötelezett az együttesek fenntartásában, fejlesztésében, hogy szolgálni tudják a közönséget, a magyar zenei életet és tudják vinni hazánk hírnevét szerte a világban – mondta az MTVA vezérigazgatója, gratulálva a 80. évfordulóhoz és köszönetet mondva a zenészeknek.
Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) ügyvezető igazgatója, a Bartók Rádió csatornaigazgatója szintén gratulált a zenészeknek és köszönetet mondott az együttes fenntartójának, az MTVA-nak és a kulturális kormányzatnak is, amiért biztos hátteret nyújt munkájukhoz, missziójukhoz.
Elmondta: 2024-ben reményeik szerint beköltözhetnek új otthonukba, a Jókai utcában épülő új zenei központba, ahol egy korszerű hangversenystúdióban folytathatják a munkát. „Ez lesz majd a mi szakmai +karácsonyunk+, és ez lesz a nektek szánt legnagyobb születésnapi ajándék, az új kezdet, s valóban, ismét egy teljesen új korszak kezdődhet el a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek életében” – fogalmazott.