Az ellenzéki pártok rendbontása és bekiabálásai közepette a kétkamarás román parlament kedd esti együttes ülésén megkezdődött a 2024-es állami költségvetés tervezetének plenáris vitája, amelyen a szociáldemokrata Marcel Ciolacu miniszterelnök a „méltányosság és fejlődés büdzséjeként” jellemezte a szociálliberális PSD-PNL koalíció által kidolgozott tervezetet.
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) pártcsaládhoz tartozó Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői és szenátorai „Új illetékek”, „A különnyugdíjasok költségvetése” feliratú dobozokkal vonultak fel a kormánynak fenntartott padsorok körül, míg a többi parlamenti párt által szélsőségesnek nevezett, nacionalista szólamokat hangoztató Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) „Ingyenélők nélkül”, „A PSD és PNL monopolizálja a parlamentet” feliratú lapokat tartottak a magasba és hangoskodással akadályozták az ülés megtartását.
Az ülés elején a hasonló botrányok kezdeményezőjeként elhíresült, az AUR-ból kizárt Diana Sosoaca független szenátor George Simion AUR-elnököt provokálva próbálta felhívni magára a figyelmet. Szóváltásuk végül gyalázkodásba torkollott, amit szokásuk szerint mindketten élőben közvetítettek telefonjukkal közösségi oldaluk követői számára.
A botrány a miniszterelnök beszéde alatt is folytatódott: Marcel Ciolacut is dobozokkal vették körül az USR-s törvényhozók, George Simion pedig a tanároknak azonnali fizetésemelést követelve tagadta meg, hogy elhagyja a szónoki emelvényt.
A hangzavar közepette a miniszterelnök kifejtette: kormánya olyan költségvetéshez kéri a parlament hozzájárulását, amely a beruházásokat és a társadalmi igazságosságot helyezi előtérbe, gazdasági növekedést és a lakosság életszínvonalának emelését eredményezi.
Ciolacu szerint Románia az Európai Unió második legnagyobb, 3,4 százalékos gazdasági növekedését fogja elérni, és minden eddiginél többet, 120 milliárd lejt (9120 milliárd forint) vagyis a GDP 7 százalékára tehető összeget fordít beruházásokra állami forrásokból és európai uniós támogatásokból.
Hozzátette: a nyugdíjasok, minimálbérből élők, a tanárok és közigazgatási alkalmazottak – együttesen 12 millió állampolgár – jövedelme növekedni fog 20254-ben. Szerinte az adókedvezmények kivezetése tisztességes, valóban versenyképes gazdasági környezet megteremtését szolgálja, a költségvetési bevételek növelését pedig az adóbehajtás hatékonyságnak növelésétől, az adócsalás visszaszorításától várja.
Ciolacu leszögezte: a szomszédban zajló háború körülményei között, az állampolgárok biztonságának garantálása érdekében Románia 2024-ben is a GDP 2,5 százalékának megfelelő összeget fordít a védelemi kiadásokra. 2024-ben nem lesz adóemelés, egyetlen románnak sem kell jövőre nagyobb energiaszámlát fizetni, az átlagnyugdíj 2300-ról 2800 lejre emelkedik, a kormány eleget tesz a pedagógusok béremelésére vonatkozó korábbi vállalásainak – ígérte parlamenti beszédében a román miniszterelnök.
Anca Dragu, az USR szenátora ellenzéki pártok gazdaságilag megalapozatlan „hazugságnak” nevezte a PSD-PNL kormány költségvetési tervezetét, és felhívta a figyelmet, hogy a irreális sarokszámokkal kidolgozott 2023-as költségvetést is a tervezett 4,4 százalékos GDP-arányos hiány helyett 6 százalékos deficittel fogja zárni az ország.
A 2024-es költségvetési törvényről várhatóan szerdán fog szavazni a bukaresti parlament.