Az orosz erők újabb támadást intéztek a dél-ukrajnai Herszon város központja ellen, az ágyúzás következtében egy 81 éves helybeli férfi életét vesztette – közölte a Herszon megyei kormányzói hivatal a Telegramon.
A közlésben károkról egyelőre nem tettek említést.
A dél-ukrajnai műveleti parancsnokság arról adott hírt, hogy az Odessza közelében lelőtt orosz drón roncsai lakóházra zuhantak, ami miatt meghalt egy helyi lakos.
A Donyeck megyei kormányzói hivatal a Telegramon közölte, hogy szombaton egy civil vesztette életét és három megsebesült a régióban az orosz hadsereg támadásai következtében.
A Zaporizzsja megyei kormányzói hivatal közlése szerint az orosz erők a hétvégén 21 települést támadtak a régióban, eddig két helyi lakos sérülését erősítették meg. A Telegramon nyilvánosságra hozott közlemény szerint szombaton és vasárnap 174 csapást mértek az oroszok a megyére, míg az előző napokban átlag 60-75 támadást hajtottak végre.
Az ukrán katonai hírszerzés a Telegramon közzétett jelentésében azt írta, hogy Oroszország növelte a nyomást a zaporizzsjai atomerőműben dolgozó több száz ukrán szakemberre. Moszkva azt követeli tőlük, hogy december 31-ig vegyék fel az orosz állampolgárságot és szerződjenek le a Roszatom orosz nukleáris energetikai vállalattal. A hírszerzés hozzátette, hogy emellett az orosz energiamérnökök körében is egyre nagyobb az elégedetlenség a be nem váltott ígéretek miatt, főként azért, mert két hónap helyett hat hónapig vagy tovább kell dolgozniuk a megszállt ukrajnai atomerőműben, mivel Oroszországban nehéz megfelelően képzett szakembereket találni a pótlásukra.
Az ukrán vezérkar vasárnapi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy meghaladta a 346 ezret. Az ukrán erők szombaton megsemmisítettek egyebek mellett 19 orosz harckocsit, 37 tüzérségi és négy légvédelmi rendszert, valamint negyven drónt. Az elmúlt nap alatt 89 összecsapás volt az orosz és az ukrán csapatok között.