A kommunisták és a szocialisták annak idején az európai közösség ellen szavaztak a szocialista internacionáléhoz való csatlakozást választva, így utódaik nem adhatnak leckét Európáról a jobboldalnak – jelentette ki Giorgia Meloni miniszterelnök, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke a jobboldal politikai, közéleti találkozóján mondott záróbeszédben vasárnap.

Giorgia Meloni történelmi fordulópontnak nevezte a 2024-es európai parlamenti választásokat.
„Az újságíróknak, akik azon törik a fejüket, hogy milyen többség alakulhat Brüsszelben, azt üzenem, hogy aki az Olasz Testvérekre adja szavazatát a jövő évi európai parlamenti választásokon, nem az agyafúrt taktikázást, hanem a nemzeti hovatartozást és az európai álom megvalósítását választja, melyre Rómában hatvanhat évvel ezelőtt került sor” – jelentette ki Meloni az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó 1957-es Római Szerződésre utalva.
A jobboldali politikus hozzátette, akkor a kommunisták és a szocialisták ellene szavaztak, a szocialista internacionáléhoz való csatlakozást részesítve előnyben, ezért most „utódaik nem adhatnak nekünk leckét Európáról”.
Giorgia Meloni felszólalása a jobboldal négynapos politikai, közéleti találkozóját zárta. Az Atreju nevű találkozó a római Angyalvárnál zajlott olasz és nemzetközi vendégekkel. A résztvevők között volt Rishi Sunak brit kormányfő, Edi Rama albán miniszterelnök, valamint Elon Musk dél-afrikai származású amerikai milliárdos.
A római miniszterelnök úgy értékelte, nagyon nehéz év ér véget, és 2024 is „olyan jelentős kihívásokat mutat, melyekkel csakis magas eszméktől vezetett politikai közösség képes szembeszállni”. „Minden lehetséges eszközzel megpróbálnak majd bennünket akadályozni. Attól tartok, hogy nem törvényes úton is” – fogalmazott Meloni.
A migrációval kapcsolatban Giorgia Meloni elismerte, hogy az olasz közvélemény gyorsabb megoldást remélt az érkezések megállítására. Elismerte, hogy a migráció a legösszetettebb probléma, melyet kormányának meg kell oldania. „Nem érdekelnek a kerülőutak, készen állok megfizetni az árat akár népszerűségvesztéssel is, de olyasmivel próbálkozom, ami eddig senkinek sem sikerült; igazi, szerkezeti, végleges választ akarok adni a problémára” – hangoztatta Giorgia Meloni.
A vendégként meghívott Matteo Salvini, a szintén jobboldali kormánypárt, a Liga vezetője kijelentette: „Európában akkor győzünk, ha a versengés nem a jobboldali erők között zajlik, hanem ha a baloldalt szembesítjük az utóbbi évtizedekben általa végzett pusztítással. A baloldal a fejlődés és az emberiség ellensége az európai kontinensen”.
Salvini hozzátette, csakis egységes jobbközéppel lehet elküldeni a baloldalt és Soros Györgyöt Európából.