Eddigi családpolitikánkat a jövőben kiegészítjük egy olyan alappal, amely a testi, lelki és szellemi egészséget szolgálja, hiszen erre kell és lehet építkezni – mondta Hornung Ágnes vasárnap egy fővárosi rendezvényen.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Ringató Alapítvány Ezer család énekel című adventi gyerekkoncertjén beszélt erről az esemény fővédnökeként.
Hornung Ágnes kiemelte: a kisgyermekes családokkal foglalkozó Ringató Alapítvány komoly segítséget jelent a családügyi államtitkárság számára. Elmondta, nagy öröm, hogy az adventi gyerekkoncert alkalmával olyan eseményt tudnak támogatni, amelyen a Ringató és a Kaláka egyaránt fellép.
„A Ringató olyan programot indított el, amelyben gyermekek, szülők és az idősek együtt énekelnek. Ezek a koncertek, akárcsak a Kaláka fellépései, olyan élményt tudnak nyújtani a családoknak, amellyel közelebb tudnak egymáshoz kerülni, egyben gyermekük fejlődését is segítik” – fogalmazott Hornung Ágnes.
A vasárnapi adventi gyerekkoncerten a Ringató csaknem hetven foglalkozásvezetője működött közre, a házigazda Gróh Ilona, a Magyar Örökség-díjas Ringató alapítója volt. A rendezvényen több családszervezet, köztük a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK), a Civilút Alapítvány, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány, valamint a Szülők Háza Alapítvány képviselője volt jelen.
A programmal a Ringató Alapítvány csatlakozott a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Gyűjtéséhez, amelyben az idén a Piros Orr Bohócdoktorok karácsonyi vizitjeit támogathatják. A koncerten az államtitkár és a résztvevő szervezetek képviselői együtt gyújtották meg a Ringató adventi koszorújának második gyertyáját.
A Ringató koncertje után a Kaláka együttes ünnepi koncertje szerepelt műsoron Szabad-e bejönni ide betlehemmel? címmel. Az ének és a zene mellé családszervezetek ünnepi kézműves- és egyéb családi programokkal is várták az érdeklődőket.
A Ringató foglalkozások célja, hogy oldott, szeretetteli légkörben a kisgyermekes szülőkkel megismertessék a zenei nevelés lehetőségeit, a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét.