A legdinamikusabb technológiai cégeket díjazó Deloitte Central Europe 2023-as Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból több mint 400 pályázat érkezett – a program részeként a feltörekvő fiatal cégeket rangsoroló és a kiemelkedő társadalmi hatást gyakorló cégek listájára 5 magyar cég került be, közölte a könyvvizsgáló és adótanácsadó az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint a jelentkező cégeknél az elmúlt két évhez képest csökkent a növekedési ráta mértéke, az idei Fast 50 cégek által elért 1502 százalékos átlagos növekedési ütem még így is jóval megelőzi a 2020-as kiadásban mért 1460 százalékos értéket. A növekedési ráta a vállalatok által 2019 és 2022 között elért bevételeken alapul, és egy olyan időszakot ölel át, amelyet egy globális világjárvány és jelentős geopolitikai feszültségek jellemeztek.
A Companies to Watch (feltörekvő fiatal cégek) kategória azoknak a vállalkozásoknak az eredményeit ismeri el, amelyek még túl fiatalok a Fast 50 kategóriában való szerepléshez, azonban már most gyorsan növekednek. Magyarországról két cég került fel erre a listára: a Digital Thinkers digitális termékinnovációs stúdió a hatodik helyen végzett, míg a Pepita Group, mint magyar alapítású marketplace a tizenhatodik helyezést érte el.
A másik, 3 magyar céget tartalmazó lista a 2020-ban bevezetett Impact Stars kategória, ahol olyan cégeket ismernek el, amelyek a kiváló termék- vagy szolgáltatáskínálat mellett pozitív hatást gyakorolnak a társadalomra, az üzleti életre, az innovációra, a környezetre vagy a sokszínűségre. Az idei magyar díjazott vállalatok a DokiApp, a mobillitási szolgáltató Parkl Digital Technologies és a SnapSoft. A DokiApp egy jelenleg 12 telemedicina funkciót tartalmazó digitális egészségügyi platform, a SnapSoft pedig felhő alapú szoftveres megoldásokat szállít ügyfeleinek – közölték.