A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Pest vármegyei Piliscsabán.

Menczer Tamás, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője, a piliscsabai bölcsőde alapkőletételén közölte: minden statisztika és tapasztalat azt mutatja, hogy a magyar családok több gyermeket terveznek, mint ahány később megszületik.
Hozzátette: a kormány célja, hogy a gyermekvállalásnak anyagi akadálya ne legyen. Hosszú távú stratégiai cél az is, hogy aki gyermeket vállal, az jól, jobban járjon.
„Sajnos még nem tartunk itt, de szeretnénk eljutni idáig” – fűzte hozzá az államtitkár.
Menczer Tamás beszélt arról, hogy Magyarországon a termékenységi ráta 2010-ben 1,2 gyermek volt, ezt sikerült 1,5-re emelni. Hozzátette, hogy ez egy jó arány, de még messze van a 2,1-es kitűzött céltól.
„Ha ugyanott tartanánk, ahol 2010-ben, akkor az elmúlt 13 évben 160 ezer gyermekkel született volna kevesebb Magyarországon” – mondta.
Menczer Tamás kiemelte, a kormány jövőre 3300 milliárd forintot fordít családtámogatásra, ez a 3,5-szerese annak, amit 2010-ben a baloldali kormány erre a célra fordított.
Rámutatott arra is, hogy ma Magyarországon háromszor annyi településen érhető el bölcsődei ellátás, mint 2010-ben, és a bölcsődei férőhelyek száma csaknem megduplázódott az elmúlt tizenhárom évben, 32 ezerről 63 ezerre nőtt.
Farkas András Elek (Fidesz-KDNP), Piliscsaba polgármestere elmondta, hogy az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásában, mintegy 360 millió forintból épül meg a két csoportszobás, 28 férőhelyes bölcsőde.