Idegen jövő fenyegeti Európát, olyan jövő, amely idegen mindazon értékektől, amelyek földrészünket az elmúlt kétezer esztendőben éltették, és a világ élvonalába helyezték – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) konferenciáján pénteken Budapesten.

A házelnök azt mondta, a tanácskozás résztvevőinek célja annak megakadályozása, hogy az európai embert elidegeníthessék a saját szülőföldjétől.
„Nem akarjuk, hogy az európai embert kiforgassák a nyugati civilizáció alapjait képező keresztény értékeiből és nemzeti kultúrájából; nem akarjuk, hogy az európai embert szellemileg és érzelmileg hontalanná tegyék” – fogalmazott.
Közös célunk, hogy megszületett vagy születendő gyerekeinknek, unokáinknak, dédunokáinknak Európában és a tágabb nyugati világban soha, semmilyen okból és körülmények között ne kelljen idegen pályán érezniük magukat a saját szülőföldjükön – tette hozzá Kövér László.
A politikus úgy vélekedett: napjaink nyugati világában kivétel nélkül minden nemzet államát, szabadságát és rendjét, így a magyar államot is egy újabb birodalmi törekvés fenyegeti. Ez nem más, mint globális magánhatalmak azon kísérlete, hogy véglegesen maguk alá gyűrjék a demokratikus államokat, és felszámolják az eddig élvezett egyéni szabadságot. Ugyanis a világgazdaság társadalmi terheit a nyugati világban az államok viselik, a pénzügyi hasznait viszont a globális magánhatalmak szedik.
A társadalom átalakítására vonatkozó törekvések közül az egyik legveszélyesebb a nemi identitás elleni terrorizmus, azaz a férfi és női nemi identitások és ezáltal a család intézményének megtámadása, vagy ahogy ezt a nyugati világban ma nevezik, az LMBTQ- és gendertanok – értékelt Kövér László. Azt mondta, a férfi és nő közötti biológiai különbségek jogi eltörlése a nyugati civilizációban egy olyan taposóakna, amely alapjaiban pusztíthatja el a ma ismert nyugati társadalmakat.
A homoszexualitásról azt állítják, hogy biológiai adottság, a heteroszexualitásról viszont azt, hogy csak egy tanult dolog, ami megváltoztatható, és azért rögtön be is akarnak menni az óvodákba, hogy megváltoztassák a gyerekeinket – fogalmazott.
A másik destabilizációs veszély a házelnök szavai szerint az Európába irányuló illegális migráció, amiről azt állítják: azért van szükség a migránsokra, mert az Európai Unióban munkaerőhiány van.
Azt mondta, azt a 100 milliárd eurót, amit az EU és a tagállamok a migrációra fordítanak, azon 12 millió 20 és 34 év közötti európai fiatal foglalkoztatásának elősegítésére kellene költeni, akik ma munkanélküliek.
Szintén az európai államok gazdasági destabilizálásának eszköze az energetikai biztonságuk felszámolása a klímavédelem ürügyére hivatkozva – folytatta Kövér László.
Úgy értékelt, hogy magánhatalmak megrendelésére az Európai Unió brüsszeli bürokratái az európai nemzeti államok fokozatos megszüntetésén és az Európai Egyesült Államok megteremtésén dolgoznak. Sem az állam megszüntetésének terve, sem az Európai Egyesült Államok létrehozásának terve nem új, hiszen Lenin már 1915-ben megfogalmazta – jegyezte meg az Országgyűlés elnöke, hozzáfűzve: nem véletlen, hogy a jelenlegi magyarországi balliberális ellenzék és az európai balliberális politikai erők is az Egyesült Európai Államok jelszavát ismételgetik, csak azt nem mondják el az embereknek, hogy mindez egy diktatórikus, tőről metszett bolsevik, kommunista terv.
Az egyetlen lényeges különbség Leninék és a mai globális magánhatalmak képviselői között csak annyi, hogy Leninéknek nem volt a világot behálózó digitális infrastruktúrájuk – tette hozzá.
A globális hatalomra irányuló terveket csak akkor tudjuk megakadályozni, ha a globális magánhatalmak és az államok mint közhatalmak között megbomlott erőegyensúlyt helyreállítjuk a nyugati világban. Vagyis ha az európai választópolgárok 2024-ben a jelenlegi brüsszeli bürokratákat elzavarják a székeikből, és így azok nem számolhatják fel az európai nemzeti államokat – mondta beszédében Kövér László.