A magyar jövő elképzelhetetlen az ifjúság és a gyermekek nélkül, ezért a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családokat megerősítse Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt – mondta Potápi Árpád János kedden Nagyváradon, a Szent László Óvoda új épületszárnyának átadásán.

A nemzetpolitikai államtitkár rámutatott: ennek érdekében olyan, napról napra megújuló családtámogatási rendszert dolgoztak ki, amely hozzájárul ahhoz, hogy a családok merjenek gyermeket vállalni, és bízzanak a jövőben. Felidézte: 2016-ban határozott a kormány arról, hogy elindítja az óvodafejlesztési programot. A negyedik ütem végéhez közeledő támogatásból eddig 155 új óvoda épült Magyarországon kívül, szerte a Kárpát-medencében, és 725 óvodát újítottak fel, de elképzelhető, hogy tovább tudják vinni a programot, tehát a számok még bővülhetnek – tette hozzá.
A tágabb értelemben vett Erdélyben, a Partiumot és a Bánságot is beleértve 90 új építésű óvoda, illetve bölcsőde készült el, és 388-at újítottak fel, illetve bővítettek ki a program keretében. Az a cél, hogy minden magyar szülő a gyermekeit be tudja íratni magyar intézménybe ahhoz, hogy az alapvető szocializációs tudást a gyermekek már egy magyar intézményben sajátíthassák el, utána pedig, akik magyar óvodába jártak, azok tovább tudják folytatni a tanulmányaikat magyar általános iskolában, aztán középiskolában és így tovább – magyarázta Potápi Árpád János.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője szerint Erdélyben és az egész Kárpát-medencében a történelmi egyházak a kormány legfontosabb partnerei minden közösen meghatározott nemzetpolitikai célkitűzés megvalósításában.
A politikus az óvodaavatáson párhuzamot vont a templom és a haza között. Mint mondta: a templomhoz hasonlóan, amely nemcsak az épületet jelenti, hanem a hívők közösségét, a haza sem csak az épített örökségből, hegységekből, alföldekből áll, hanem azokból az emberekből is, akik a hazát lakják. „Nekünk, magyaroknak a nemzetünk a hazánk, az a nemzet, a magyar nemzet, amely a Kárpát-medencében él” – jelentette ki Potápi Árpád János, hozzátéve, hogy a magyar nemzet és a nemzetpolitika elképzelhetetlen a gyermekek nélkül.
Az óvoda névadójáról, Szent László királyról szólva a nemzetpolitikai államtitkár kiemelte: a lovagkirály összeköti a közép-európai népeket, és összeköti az egész magyar nemzetet, a szent király emlékét őrző Nagyvárad történelme és a kultúrája pedig elválaszthatatlan a magyar nemzet, Magyarország történelmétől, kultúrájától.
A nagyváradi Szent József-telepi plébániatemplomban tartott szentmisén Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke azt mondta: nem elég köszönetet mondani a magyar kormánynak, folytatni kell a beruházást, fénnyel és élettel kell megtölteni az óvodát.
Az óvoda a magyar kormány több mint 270 millió forintos támogatásával épült, a bővítéssel pedig mintegy százharminc gyermek befogadására vált alkalmassá. Az épületben egy tanmedence is a fiatalok rendelkezésére áll – emlékeztetett a nagyváradi óvodaavatásról beszámoló Maszol.ro hírportál.
Kedden az óvodafejlesztési program egy másik fontos beruházását, az érsemjéni bölcsőde új épületét is felavatják a Partiumban, ez szintén Magyarország kormányának támogatásával, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség partnerségével valósult meg.