Volodimir Zelenszkij szerint az Oroszország katonai támadása ellen védekező Ukrajna számára csak az ország területének teljes felszabadítása fogadható el, ehhez kéri a nemzetközi közösség további támogatását.

„Csak területünk teljes felszabadítását tudjuk elfogadni” – jelentette ki az ukrán elnök kedden a Krími Platform prágai parlamenti csúcstalálkozójához intézett videóüzenetében.     Az ukrán kezdeményezésű Krími Platform célja Ukrajna területi egysége helyreállításának támogatása. A prágai parlamenti fórumon több mint negyven ország vesz részt. Magyarországot Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke képviseli.     „Bármennyire súlyosnak és kilátástalannak tűnnek is a körülmények, a nemzet jövőjét minden helyzetben meg kell védenünk. Minél több ország támogat minket, annál hamarabb tudjuk visszaverni az orosz agressziót” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij. Leszögezte: elsősorban fegyverekre és lőszerre van szüksége Ukrajnának, a nemzetközi közösségnek pedig hatékonyabban kell ellenőriznie az Oroszország elleni szankciók betartását.     Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke a Moszkva elleni büntetőintézkedések további szigorítása mellett szállt síkra.     „A szankciók kollektív választ jelentenek a katonai agresszióra, a jogállami és nemzetközi normák megsértésére” – vélte az ukrán politikus. Felszólalásában ugyanakkor köszönetet mondott a nemzetközi közösségnek az Ukrajnának nyújtott sokoldalú segítségért és megértésért.     Petr Fiala cseh kormányfő felszólalásában hangsúlyozta, hogy Csehország határozottan elítéli az orosz agresssziót, teljes mértékben Ukrajna mellett áll, s az elsők között küldött fegyvert és lőszert Kijevbe.     „Ukrajna addig nem lesz szabad, míg nem állnak vissza az 1991-ben nemzetközileg elfogadott határai” – mutatott rá a miniszterelnök.     Jan Lipavsky cseh külügyminiszter szerint Prága addig támogatja Ukrajnát, amíg annak arra szükséges lesz. „Egyértelműen le kell szögeznünk, hogy a Krím félsziget és Ukrajna más részeinek megszállását soha nem fogadjuk el” – jelentette ki. Úgy vélte: azok a vélemények, melyek szerint a Krím félszigetet egy békéért el lehetne cserélni Moszkvával, „alaptalanok és veszélyesek”.
A Krími Platform prágai parlamenti csúcstalálkozója üzenetet küldött Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy a fórumon résztvevő országok egységesek, és készek továbbra is segíteni Ukrajnát egészen területének teljes felszabadításáig – összegezte a tanácskozás eredményét Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke, a fórum házigazdája.
„Vitathatatlan, hogy a Krím Ukrajnához tartozik. A Krím félsziget ukrán, és célunk elérni azt, hogy felszabaduljon, akárcsak Ukrajna további megszállott részei, amelyeken ma még harcok folynak” – mondta újságíróknak a tanácskozást záró sajtóértekezleten a cseh politikus.
Oroszország 2014 tavaszán foglalta el a Krím félszigetet.