Bármilyen nyomás alatt volt a magyarság az elmúlt évezredben, becsületessége, tisztessége, őszintesége és a keresztény hithez való kötődése miatt meg fog maradni – mondta Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap Nyírbogáton, a felújított református templom átadásán.
Hangsúlyozta, a magyar nemzet szabadságvágya, az emberek becsületessége, valamint az egyházi és közéleti vezetők őszinte beszéde évszázadokon keresztül végigkísérte a magyar történelmet, és mindezek napainkban is megmaradtak.
Soltész Miklós rámutatott: ezt szolgálják a keresztény felekezetek, az épülő és megújuló templomok, valamint a közösségi házak is, amelyek erre az őszinteségre és becsületességre nevelik és készítik fel a jövő nemzedékét, a fiatalokat.
Az államtitkár köszöntőjében csodának nevezte, ami az elmúlt években Nyírbogáton történt, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kétszáz éves református templom megújulásához, köztük az egyházkerületeknek, a presbitériumnak, a vármegyei önkormányzatnak és az Európai Uniónak.
Úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió támogatása egy „halvány bocsánatkérésként” értelmezhető, mert egyrészt ez a pénz jár Magyarországnak, másrészt a szervezet a múltban és a jelenben is sokszor cserbenhagyta és cserbenhagyja az országot.
Hangsúlyozta: napjainkban csak magunkra hagyatkozhatunk, hiszen „védjük a határt és hátba támadnak minket, védjük értékeinket és a pénzünktől megfosztanak minket, csak azért, mert kimondjuk a teremtett világ értékét és becsületét”.
Köszöntőjének elején Soltész Miklós arra kérte a felújított templom átadásán résztvevőket, hogy egy perc csenddel közösen emlékezzenek meg a kommunizmus és az 1956-os forradalom áldozatairól, valamint azokról, „akiknek azt a szabadságot köszönhetjük, melyben most is élünk”.
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a nyírbogáti templom egy román-magyar együttműködési programban újulhatott meg. A projektben döntő részben a vármegyében templomokat újítottak fel, amire mintegy egymilliárd forint jutott – tette hozzá.
Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében többek között arról beszélt, hogy sok „szép eredményt” ért el a két éve várossá avatott Nyírbogát, két héttel ezelőtt például Bogát vezér szobrát avathatták fel az egyházak segítségével, támogatásával.
Szerencsi Imre lelkipásztor gazdasági beszámolójában elmondta, a nyírbogáti református templom felújítása az elmúlt 11 évben több lépésben valósult meg az Európai Unió, a kormány és református gyülekezet támogatásával és a hívek adományaival. Minden forrást összesítve az épület, az orgona és a gyülekezeti terem megújítására több mint 195 millió forintot fordítottak – közölte a lelkipásztor.