A rendőri intézkedés közben meghalt fiatal iráni kurd nőnek, Mahsza Amininek és a Nő, Élet, Szabadság elnevezésű mozgalomban aktív iráni nőknek ítélték idén az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját, amelyet az uniós testület minden évben az emberi jogok, valamint a szólás- és gondolatszabadság védelméért adományoz.
Az Európai Parlement elnöke, Roberta Metsola a döntéssel kapcsolatban elmondta: „szeptember 16-án volt egy éve, hogy Iránban meggyilkolták Mahsza Aminit. Az Európai Parlament büszkén kiáll a bátor és rendíthetetlen emberek mellett, akik továbbra is küzdenek az egyenlőségért, a méltóságért és a szabadságért Iránban. Azok mellett állunk, akik még a börtönből is életben tartják a Nő, Élet, Szabadság mozgalom ügyét. Azzal, hogy őket választotta a Szaharov-díj a Gondolatszabadságért 2023-as díjazottjainak, az Európai Parlament megemlékezik küzdelmükről, és tisztelettel adózik mindazok előtt, akik a szabadságért a végső árat fizették.”
A 22 éves Aminit tavaly szeptemberben vette őrizetbe a teheráni rendőrség, mert állítólag figyelmen kívül hagyta az ország szigorú, fejkendő viselését előíró törvényeit. Három nappal később egy teheráni kórházban meghalt, miután az őrizetben fizikai bántalmazás érte.
Halála hatalmas, nők által vezetett tüntetéseket váltott ki Iránban. „Nő, élet, szabadság” jelszóval tiltakoztak a fejkendőviselési törvény és más diszkriminatív jogszabályok ellen.
Miután az iráni kormány leverte ezeket a tiltakozásokat, az Európai Parlament többször is elítélte az országban uralkodó emberi jogi helyzetet. A képviselők 2022 októberében szankciókat követeltek a Mahsza Amini halálában és a rezsim elnyomásában is érintett iráni tisztségviselők ellen, és határozott támogatásukról biztosították az iráni békés tiltakozó mozgalmat.
A díjátadó ünnepség 2023. december 13-án lesz az Európai Parlament strasbourgi üléstermében.
A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.