A 2024-re elfogadott költségvetésben a szociális és gyermekvédelmi kiadás pont négyszerese annak, ami 2010-ben volt – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron.
Fülöp Attila az idén 30 éves szociális törvény és a helyben negyed évszázada működő Családok Átmeneti Otthona apropóján rendezett szakmai konferencián elmondta, hogy a költségvetés alapján közel 1300 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre az ágazat.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a gondoskodáspolitikáról kevesebb szó esik a mindennapokban, pedig ott „a rendszerben elveszett életek vannak”, s ezt a kívülálló közeg nem képes befogadni, „két lépés távolságot tart ezektől a problémáktól”. Fontosnak nevezte a szakmai tanácskozásokat ebből a szempontból is, hiszen azokon mindig rámutatnak, hogy ezek a problémák természetes részei az életnek, így a közösségek is egyre inkább érzékelik, hogy ezekkel foglalkozni kell, mert szinte minden család érintett.
Fülöp Attila kiemelte, hogy az ágazatban dolgozók hivatása a személyes találkozásokról szól, és „akkor is odalépnek a segítségre szorulóhoz, amikor nem kéri, másnap is odamennek, amikor elutasítják őket”. Ez a szociális munka magja a kríziskezelő- és hajléktalanotthonokban, vagy a családok átmeneti otthonában – tette hozzá.
Az államtitkár rámutatott, hogy minden szociális munkában az a legfontosabb, hogy „hogyan lehet adni valakinek közösségi kapcsolati biztonságot”.
Fülöp Attila külön kitért a 25 éves Családok Átmeneti Otthonára, mert az intézmény kiemelt szerepet kap az emberkereskedelem elleni küzdelemben. Jelezte, hogy a kormány 2021-22-ben 106 új külső férőhelyet hozott létre ilyen átmeneti otthonokban, a most szeptemberben zárult újabb pályázaton pedig 250 millió forintot osztott ki, mert ezt a szolgáltatást szeretné megerősíteni és bővíteni a jövőben.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta, hogy a több mint ezeréves magyar történelem mindig is a társadalmi együttélésről, a közösségi kapcsolatokról szólt. Hozzátette: az emberek közötti együttműködésre mindig szükség volt, lényeges volt a múltban és a jövőben is az lesz, de a különböző korok, különböző válaszokat adtak erre.
A városvezető úgy vélte, hogy a szociális ágazat magas színvonalon működik Székesfehérváron, de mindig lehet rajta javítani. Mint mondta, a „gondoskodó városra” egyre nagyobb szükség lesz demográfiai és egészségügyi okokból egyaránt.