Családtámogatásokra 3300 milliárd forintot szán a kormány 2024-ben – mondta a Pest vármegyei Tökön csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
Menczer Tamás, aki egyben a térség választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, a felújított töki Apró Csodák Református Óvoda ünnepélyes megnyitóján arról beszélt, hogy az az összeg, amelyet a kormány 2024-ben családtámogatásokra szeretne fordítani, három és félszer több, mint amennyi 2010-ben rendelkezésre állt.
Hozzátette, a 3300 milliárd forintot a bruttó hazai termékhez, a GDP-hez viszonyítva, a gazdaság teljesítőképessége alapján Magyarország fordítja a legtöbbet Európában családtámogatásra.
Bősze András Tök független polgármestere elmondta, hogy az óvoda a töki református gyülekezet fenntartásában működik, az épületet 12 millió forintból újították fel.