A Moszkva és Szentpétervár közötti nagysebességű vasútvonal megépítésének előzetes határideje 2028 – nyilatkozta Valentyin Ivanov közlekedésiminiszter-helyettes újságíróknak csütörtökön Moszkvában.

Ivanov azt mondta, hogy az építkezés már elkezdődött, és folyamatban van a projekt moszkvai szakasza vasúti kijáratainak kialakítása. Az építkezés költségeit 1,7 billió rubelben nevezte meg, ami az Interfax hírügynökség szerint megegyezik a korábban nyilvánosságra hozott költségvetéssel. (Egy orosz rubel jelenleg mintegy 3,75 forintot ér.)
Hozzátette ugyanakkor, hogy a költségeket a közeljövőben tervezik aktualizálni, munkacsoportot hoznak létre a projekt pénzügyi és gazdasági megalapozottságának megvitatására.
„Megváltozott az irányadó kamatláb, ami komolyan befolyásolja a pénzügyi modellt” – mondta a miniszterhelyettes.
Ivanov kilátásba helyezte, hogy a munkacsoport elemezni fogja a projekt finanszírozásának kérdéseit, beleértve az állami támogatást és a Nemzeti Vagyonalapból történő forrásbevonást. A magánbefektetői részről azt hangsúlyozta, hogy a Szberbank kész részt venni a projekt finanszírozásában, mert „tisztában van vele, hogy ez a konstrukció kifizetődő”, és kész befektetni a projektbe.
Anatolij Popov, a Szberbank elnökhelyettese megerősítette, hogy a hitelintézet kész bekapcsolódni egy, a projekt finanszírozására létrehozandó nagybanki szindikátusban.
„Oroszország számára, ahol hatalmasak a távolságok, egy ilyen projekt rendkívül fontos. Megvalósításával a két főváros közötti utazási idő 2 óra 15 percre csökken, és 2030-ra a fővonal utasainak száma évente mintegy 22,6 millió fő lesz” – mondta.
Pavel Brusszer, a Gazprombank első alelnöke is arról beszélt, hogy az általa képviselt pénzintézet kész részt venni „egy ilyen ambiciózus és az ország számára fontos kezdeményezésben”.
A Moszkva és Szentpétervár közötti nagysebességű vasútvonal megvalósításának tervét Vlagyimir Putyin elnök múlt csütörtökön vetette fel egy fővárosi közlekedési beruházás avatóján. Azt mondta, hogy a két város közötti utazás ideje a jelenlegi négy óráról 2 óra 15 percre csökken majd. Azt is hangoztatta, hogy a gyorsvasút-hálózatot a továbbiakban ki kell majd terjeszteni Nyizsnyij Novgorod, Voronyezs, Kazany, Donyeck, Luhanszk és más városok, közöttük Minszk felé is.