A kormány háborús időkben sem tesz le arról, hogy támogassa a magyar vállalkozások munkahelyteremtését, fejlesztéseit és külpiacra lépését – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nagyvállalati rendezvényén.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány jövőre is alacsonyan tartja a munkát terhelő adók szintjét, megőrzi Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját és társasági adóját. Hozzátette: a kormány a gazdasági stabilitás megőrzése érdekében továbbra is támogatja a munkahelyteremtést, a termelékenységet, versenyképességet és energiahatékonyságot javító beruházásokat, valamint kiemelt figyelmet fordít a családok támogatására és az időskorúak megbecsülésére.
A tárcavezető rámutatott: az államháztartás úgy biztosítja a gazdaságpolitikai célok forrásigényét, hogy tovább csökken a költségvetési hiány és az államadósság. Így idén 3,9 százalékra, jövőre 2,9 százalékra esik vissza a GDP-arányos deficit, az államadósság pedig a bruttó hazai termék 69,7 százalékára, jövőre 66,7 százalékára mérséklődik. A közlemény szerint a jövő évi költségvetésben 4 százalékos GDP-növekedéssel és 6 százalékos inflációval számolnak, és arra számítanak, hogy a Magyarországot illető uniós források mindegyike megérkezik.
Varga Mihály felhívta a figyelmet: az energetikai szankciók kapcsán felértékelődött az energiahatékonyság, ennek érdekében indította el a kormány a Gyármentő programot, amelynek keretében közel 400 vállalat 1000 milliárd forintnyi beruházást kíván megvalósítani.
A miniszter a hazai adórendszerről szólva elmondta: a kormány a háborús helyzet ellenére is megőrzi Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét. Emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát.
Az adópolitika fókuszában továbbra is az adórendszer egyszerűsítése, az adminisztrációs terhének csökkentése, az adóbeszedés hatékonyságának növelése áll. A pénzügyminiszter azt is megjegyezte, hogy a kormány az extraprofit-adókat a 2024-es évtől fokozatosan kivezeti, az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó szintjét pedig brüsszeli nyomásra az uniós minimumszintre emeli – olvasható a közleményben.