Június 4-e sokáig gyásznap volt, 2010 óta kimondjuk azt is, hogy Trianonból erőt nyerhetünk – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Dombóváron, a nemzeti összetartozás napján tartott emlékezésen.
Potápi Árpád János úgy fogalmazott: a nemzeti összetartozás napja a veszteséget nem akarja elfeledtetni, nem is lehetne.
A trianoni békeszerződés óta eltelt száz éven végigtekintve azt látni, hogy a magyarság „minden esélytelenség ellenére él és virul, a Kárpát-medence legnagyobb népe” – tette hozzá az államtitkár a Nemzeti összetartozás terén megjelent mintegy száz emlékező előtt.
Felszabdalták az országot, szétszakították a családokat, meggyengítettek minket, óriási terheket raktak ránk, és mégis felépültünk, van jövőképünk – mondta.
Kifejtette: a magyarság teljesítménye olyan erőt sugároz, amely tekintélyt parancsol. A magyar nemzetpolitikában a rendszerváltás éve 2010 volt, ekkortól számítják az új időszakot, amely a magyarság megmaradására épül. Az azóta eltelt 13 év legfontosabb eredménye a nemzeti összetartozás tudatának, érzésének, élményének megerősödése – jegyezte meg.
Azt mondta, örül, hogy ennek Dombóváron is méltó helyet szenteltek a város vezetői a Nemzeti összetartozás terének felavatásával.
Hangsúlyozta, fontos, hogy legyenek olyan közösségek, városvezetők, akik gondoskodnak arról, hogy az összetartozás tudatát tartalommal töltsék meg.
„A nemzeti összetartozás fontos alapjára mutatott rá gróf Apponyi Albert, arra, hogy az összetartozásért tenni kell. Rajtunk múlik, hogy az ország sorsa merre halad” – folytatta.
Kiemelte: ennek szellemében szervezik a magyarok közösségeik életét, ennek gyümölcse, hogy Trianon árnyékában nem a lassú elmúlás, hanem a fokozatos megerősödés lett az osztályrészük.
„Éppen ezért ezeknek a közösségeknek a támogatása stratégiai jelentőségű, és a háború árnyékában sem soroltuk vissza. Megvédjük a családokat, azokat a közösségeket, amelyek tevékeny részt vállaltak országunk és nemzetünk sorsának jobbításában” – mondta.
Potápi Árpád János közölte: sokszor „a baloldal felelőtlen nyilatkozataival és a haza érdekeivel ellentétes tevékenységével” szemben is védekezni kell.
Beszélt arról, hogy az összetartozás gondoskodást is jelent minden nemzetrészről. A legrosszabb helyzetben ma a kárpátaljai magyarság van, őket a háború életveszélyes helyzetbe hozta.
Békére van szüksége a magyar nemzetnek, az egész világnak. A magyarság mindig abban a békében volt érdekelt, amely a gyarapodást és a kiteljesedést szolgálja, így van ez ma is – mondta az álamtitkár.