A magyar irodalom székely realista táltosának nevezte Tamási Áront Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth-díjas székely magyar író első egészalakos köztéri szobrának pénteki avatásán, Budapesten.

Méltó és igazságos, hogy Tamási Áron 1966-ban bekövetkezett halála évfordulóján kap szobrot Budapesten – hangsúlyozta a házelnök.
Kövér László kiemelte: Tamási Áron igazságai azért váltak örök igazságokká, “mert aranyfedezetük a valóságban, a nemzeti hűségben és az írástudói felelősségben, jellemben rejlik. Tamási Áron a XX. században így és ezért hozhatta vissza a pezsgő székely életerőt a magyar irodalomba”.
A házelnök azt mondta: nem véletlen, hogy az egykori táltosok emlékét leginkább a székely népmesék őrizték meg, ezért az sem lehet véletlen, hogy Tamási Áron éppen Székelyföld szívében született Farkaslakán 1897-ben.
“Tamási Áronnak kellett, hogy legyen elhivatottsága, hogy a betűvetés eszközével óvja népét, szülőföldjét, és ébresztgesse a Gondviselést” – hangsúlyozta Kövér László, kiemelve: az író olyan korban élt és alkotott, amelyben a székelyek és magyarok igazsága nem volt sem kimondható, sem elhallgatható. “Az ebből az ellentmondásból fakadó drámaiság tetten érhető életművén, amely a létfeszültséget székely derűvel tette elviselhetővé” – magyarázta.
Kövér László szerint Tamási Áronnak életében három nagy próbatételt kellett kiállnia, mindhárom feladat emberpróbáló volt: 1918-ban farkasszemet kellett néznie a halállal, 1937-ben az etnikai kirekesztéssel fenyegető romániai fasizmussal, 1956-ban pedig az ideológiai kirekesztést hirdető “nemzetáruló magyarországi kommunistákkal”.
“Mindhárom esetben – emberként, magyarként és írástudóként – erkölcsileg ő került ki győztesen a szembenézésből” – hangoztatta az Országgyűlés elnöke.
Felidézte: Tamási Székelyudvarhelyen tett hadiérettségit követően húszévesen bevonult katonának. Negyven esztendősen pedig szervezője és vezéralakja volt 1937-es marosvásárhelyi találkozónak, ahol elnöki beszédében tömören és tisztán fogalmazta meg a magyar értelmiség mindenkori feladatát: “adjátok vissza a szónak az erkölcsi tartalmát, nemzeti súlyát és emberi hitelét” – idézte az író szavait az Országgyűlés elnöke.
Kövér László emlékeztetett, 1937-ben Tamási arról beszélt, hogy Európában negyvenmillió ember élt kisebbségi sorsban. A házelnök úgy vélte “ma ötvenmillió európai ember él nemzeti kisebbségi sorsban, napjainkban az európai többségi nemzetek identitását és emberi méltóságát is hasonló veszélyek fenyegetik, mint a nemzeti kisebbségekét”.
Kövér László azt mondta: az elmúlt száz évben gyakran a többségi nemzetek akarták elidegeníteni a szülőföldjüktől a nemzeti kisebbségeket. “Napjainkra már ott tartunk, hogy transznacionális hatalmak már az európai nemzeti többségeket is otthontalanná akarják tenni” – magyarázta, majd kiemelte, hogy mindezért Tamási Áron azon megállapítása, hogy “azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, napjainkban nemcsak magyar, hanem európai igazsággá vált.
A házelnök felidézte, hogy csaknem hatvanévesen Tamási Áron 1956 decemberében megfogalmazta Gond és hitvallás címmel a korabeli írótársadalom erkölcsi és politikai állásfoglalását. E szerint a politika vezetőit meg kell győzni arról, hogy a politika nem lehet öncélú, hanem csak eszköz “a nép üdvére”, a magyarság vágya a nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratikus felépítése – emlékeztett.
Kövér László beszélt arról is, hogy az “otthonosság magyar létparancsát” megfogalmazó székely író szobrát Matl Péter szobrászművész faragta meg, “akinek kárpátaljai szülőföldjét napjainkban leginkább szorongatja az otthontalanság réme a Kárpát-medencében”. A házelnök köszönetet mondott Matl Péternek és kitartást kívánt Kárpátaljának.
Ezeken az utcákon járt Tamási Áron, miután Magyarországra menekült az ostrom idején: a Stromfeld Aurél utcában, Bajor Gizi villájában kapott helyet néhány hónapig, majd 1945 után az Alkotás utcában talált otthonra, ahol haláláig élt – hangsúlyozta Pokorni Zoltán, a 12. kerület polgármestere.
Tamási Áron szobrát Kövér László, Pokorni Zoltán és Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója leplezte le. Az emlékművet megáldották a katolikus, lutheránus, református és unitárius egyház képviselői.
Az egészalakos szobor az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Iskola bejárata mellett kapott helyet a XII. kerületi Kiss János altábornagy utcában, a Tamási Áron-emlékév alkalmából.