Elhunyt Moises Fuentes volt világbajnok bokszoló, akit egy tavaly októberi mérkőzésen kiütött David Cuellar, majd ennek következtében kómába esett.

Mauricio Sulaimán, a Boksz Világtanács (WBC) elnöke csütörtökön Twitter-bejegyzésében megerősítette, hogy a 37 éves mexikói ökölvívó 13 hónappal a súlyos fejsérülése után elhunyt.
„Moises Fuentes már békében nyugszik. Egy igazi harcos volt, aki az utolsó leheletéig küzdött”- írta a WBC vezetője.
Fuentes három év pihenő után 2021 októberében hívta ki az azóta is veretlen, 20 éves David Cuellart, aki a nagylégsúlyú mérkőzés hatodik menetében kiütötte őt. A WBA 2011-es világbajnokát azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy súlyos agykárosodást szenvedett és meg kellett operálni. Ezt követően kómába került és az utóbbi egy évben szinte semmilyen híradás nem érkezett az állapotáról.