Megérkezett Kárpátaljára szerdán a magyar kormány újabb öt kamionból álló segélykonvoja, amely 210 millió forint értékű orvosi felszerelést, hatvan tonna tartós élelmiszert, illetve higiéniai termékeket is tartalmaz.
A harminc raklapnyi gyógyszert, orvosi eszközöket, egyebek között infúziós pumpákat, elsősegélydobozokat, kötszereket tartalmazó támogatás a Hungary Helps program révén valósult meg – közölte Kovács-Pifka Péter, a Hungary Helps Ügynökség Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a szállítmány átadásán, a magyar határ közelében kialakított központi humanitárius raktárban.
Az Ökumenikus Segélyszervezet tartós élelmiszerből és higiéniai termékekből összeállított humanitárius támogatásának célba juttatását is támogatta a Hungary Helps. Lehel László, a segélyszervezet ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a legutóbb beérkezett négy kamionnal együtt a félszázat is meghaladta a háború kárvallottjainak gondjait enyhítő szállítmányok mennyisége.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetője közölte, hogy két kamion a nyugat-ukrajnai Lvivben (Lembergben), egy pedig a Beregszászban található elosztó központba indul. A negyedik szállítmányt pedig a frontvonal mellett fekvő Zaporizzsjába irányítják.
A magyar kormány humanitárius segélyprogramjának keretében az Ökumenikus Segélyszervezet 220 kárpátaljai menekültszállást lát el folyamatosan élelmiszerrel, személyes higiéniai eszközökkel, valamint háztartási gépekkel.
A Volóc nagyközséget kedden ért rakétatámadás kapcsán Lehel László azt is elmondta, hogy a jelenleg menekültszállóként funkcionáló óvoda épülete is megsérült, ablakai betörtek. A segélyszervezet munkatársai a helyszínen vannak, és generátorral, valamint élelmiszerrel és higiénés csomagokkal támogatják a mintegy 150 háborús menekültet.
Gulácsi Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke – megköszönve a magyar kormány folyamatos támogatását – aláhúzta, hogy a KMKSZ szorgalmazta a gyógyszerellátás biztosítását, mivel az egészségügyi intézmények készletei megcsappantak a háborús körülmények között, a magyar kormány segítsége pedig életmentő lehet.