A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a kárpátaljai vasútállomást ért orosz rakétatámadás után az eddigieknél is több háborús menekült érkezhet Ukrajnából Magyarországra.

Bakondi György az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában úgy vélte, hogy a Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból érkező fegyverszállítmányok raktározási központjait és szállítmányait célzó, az utóbbi hetekben tapasztalható orosz támadások folytatódni fognak.
Ennek – fűzte hozzá – lehet olyan hatása, hogy az eddigieknél is többen menekülnek el “Kárpátalján átmenetileg biztonságosnak tűnő helyszínekről” Magyarországra.
Kiemelte, ha ez bekövetkezik, Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy a menekültek megkapják ugyanazt a színvonalú elhelyezést, ellátást, segítséget, mint az eddig érkezettek.
Az illegális bevándorlásra kitérve Bakondi György ismertette: kedd éjfélig több mint 61 ezer határsértőt fogtak el a rendőrök idén a déli határ térségében. Közlése szerint tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 31 ezer volt.
Mind az érkezők száma, mind az embercsempész-tevékenység megduplázódott – tette hozzá.