Maronka Zsombor, a spanyol Badalona kosárlabdázója – amennyiben lesz rá lehetősége – jövő nyáron jelentkezik az észak-amerikai liga (NBA) játékosbörzéjére és azt tervezi, hogy az Egyesült Államokban folytatja a pályafutását.
A 19 éves játékos, aki bekerült a magyar válogatott friss keretébe, az M1 aktuális csatornának azt mondta, ebben klubja is partner lenne, hiszen akkor egy újabb saját nevelésű kosarasuk kerülhetne az NBA-be, valamint a szerződésében szerepel egy kivásárlási ár, így anyagilag is jól járnának.
Maronka az idény eddigi részét értékelve úgy fogalmazott, nagyon pozitív volt számára ez az időszak, jól kezdte a szezont, ottragadt az első csapatnál. A center poszt kivételével minden pozícióban megfordult, bár fizikálisan van még hova fejlődnie, és tapasztalatot is gyűjtenie kell.
Klubjával az idei céljuk az, hogy bekerüljenek a négy közé a bajnokságban és az Európa Kupában is.