A gazdaság újraindítása a nyár közepén sem állhat meg, fontos ügyekről tárgyalt a Gazdasági Kabinet – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán kedden.

Közölte: a köznevelési intézmények felújított tantermeibe, tornatermeibe és tanuszodáiba új bútorok és felszerelések kerülnek. Erre idén és a következő két évben 2 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből.
Tájékoztatása szerint a Balaton vízminőségének védelme is külön figyelmet kapott, ahogyan a kelet-balatoni térség víziközmű-hálózatának fejlesztése is. Balatonakarattya, Balatonvilágos, Balatonfüred, Balatonfőkajár és Balatonvilágos ivóvíz-ellátásának és víztisztításának fejlesztésére több mint 12 milliárd forintot biztosítanak.
Továbbra is támogatják a vállalkozások beruházásait. Kedden arról született döntés, hogy 50 milliárd forinttal emelik azt a keretet, amelyet az MFB Növekedési Garanciaprogramján belül állami kezesség- és garanciavállalással vehetnek igénybe a cégek.
Folytatódik a Magyar Katolikus Egyház 2018-ban megkezdett óvodafejlesztési programja, amit ebben az évben 10 milliárd forinttal támogatnak – közölte a pénzügyminiszter.