A következetes védelmi intézkedéseknek köszönhetően kedvezően alakulnak a járványügyi adatok – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette, hogy a gyógyultak száma csaknem kétszerese az aktív betegekének: csütörtöki adatok szerint eddig 220 304-en gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, és 116 266 aktív beteget tartanak nyilván.
Magyarország a járvány második hullámának csúcsán túljutott, egy „lefele ívelő szakaszban járunk” – mondta -, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a különböző védelmi intézkedések megtartása továbbra is fontos a védőoltások beadása mellett is.
Elmondta: folytatódik az egészségügyi, és az egészségügyben dolgozók oltása, ami azért is fontos, mert számítanak rájuk a következő csoportok oltásánál. A hétvégén a száznál nagyobb létszámú szociális otthonok lakói kapnak oltást a Moderna vakcinájával. Közölte: szerda estig 96 101 ember kapta meg a védőoltást.
Müller Cecília elmondta, az oltóhelyek működnek, azonban csak annyi oltást tudnak beadni, amennyi az országba érkezik. A szállítmányok hetente érkeznek a Pfizer és a Moderna vakcinájából.
Kiemelte, annak érdekében, hogy ezt a kapacitást kibővíthessék, a kormány úgy döntött, hogy az európai uniós vakcinabeszerzéseken túl egyéb forrásokat is vizsgál, keres a magyar kormány. Ezzel a feladattal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert bízták meg – tette hozzá.
Az országos tisztifőorvos úgy fogalmazott: „jó visszajelzések érkeznek, az emberek védőoltáspártiak”, és reméli, hogy ez az aktivitás megmarad. Ha kellő mennyiségű oltóanyag áll rendelkezésre, akkor nagyon gyorsan haladhat azok beadása.