Újraindult a magyar gazdaság, és az előző negyedévi mélyponthoz képest 11,3 százalékos növekedést ért el a harmadik negyedévben – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszter elmondta: az egy évvel ezelőttihez képest viszont még visszaesést mutat 4,6-4,7 százalékkal. Az újraindulás megtörtént, az elemzői várakozásokhoz képest jelentősen kisebb  a visszaesés éves mértéke.
Közölte: a részletes adatok egyelőre még nem állnak rendelkezésre, azonban az látható, hogy az infokommunikáció, a pénzügyi szolgáltatások növekedése segítette a harmadik negyedév teljesítményét. A családok lakáshitele is kedvezőbben alakult, mint ahogyan azt korábban várták, és továbbra is a szállítás, a kereskedelem, a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar, az ami jelentős éves alapú visszaesést szenvedett el.
Kiemelte azt is, hogy vannak a kormánynak olyan gazdaságpolitika döntései, amelyeket az elmúlt tíz évben következetesen érvényesített, ezeket most „sem szabad feladni”. Az egyik, amiben hisznek, hogy adókedvezmények célzott és jól elhelyezett formájával sikerülhet a gazdasági növekedést tovább erősíteni. A járvány okozta helyzet miatt nemcsak abban engedtek, hogy a költségvetési politika most legyen költekezőbb és tekintsen el a hiány szinten tartásától, hanem azt is folytatták, hogy a adócsökkentéseket itt is érvényesíteni kell.
Varga Mihály példaként említette, hogy az ételkiszállítás általános forgalmi adójának (áfa) kulcsát 27 százalékról 5 százalékra csökkentik a veszélyhelyzet idején, valamint jövőre a lakás-áfa 27 százalékról 5 százalékra csökken, vagy éppen a kisvállalkozói adó mértéke is 12 százalékról 11 százalékra mérséklődik majd.