Gyöngyöspata volt az első és az utolsó hely az országban, ahol sikerre lehetett vinni egy „pénzszerző akciót” a szegregáció ürügyén – mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

    Horváth László – aki egyúttal fideszes országgyűlési képviselő – úgy fogalmazott, a cigányság számára is csakis a munkán és tanuláson keresztül vezethet a felzárkózás és a felemelkedés útja.
    Az Országgyűlés előző pénteken nagy többséggel fogadta el azt a módosító indítványt, amely kimondja: a bíróság a jövőben nem állapíthat meg pénzbeli kártérítést a tanulóknak a gyöngyöspataihoz hasonló iskolaperekben – emlékeztetett Horváth László az indítvány előterjesztőjeként.
    Kiemelte, a változtatás értelmében, amennyiben a diákok jogsértő hátrányt szenvednek el, akkor ezt oktatással és képzéssel kell orvosolni.
    A Fidesz képviselője azt mondta, a gyöngyöspatai pert évekkel ezelőtt egyértelműen politikai, pénzszerző céllal indította egy Soros György által támogatott alapítvány, amely a „szegregációt csak ürügynek használta, az érintett cigány tanulókat és családokat pedig eszközül használta fel” a gyors és könnyű pénz ígéretében.
    A per igazi célja a konfliktusgerjesztés, Magyarország rossz hírbe hozása és a magyar kormány lejáratása volt – fogalmazott.
    Horváth László közölte, nem szeretnék, hogy a jövőben újabb hasonló igazságtalan ítéletek, rossz döntések rúgják fel a társadalmi békét.
    Elmondta, azt is szeretnék elkerülni, hogy túlzó és egyoldalú pénzbeli kártérítések más településeket is csődközeli helyzetbe hozzanak. A gyöngyöspatai önkormányzatnak ugyanis végre kell hajtania a jogerős bírósági döntést, a településnek azonban nincs 100 millió forintja a kártérítés kifizetésére, azután ugyanis olyan kötelező feladatait nem tudná ellátni, mint a gyermekétkeztetés és a szociális ellátás, továbbá a folyamatban lévő fejlesztéseket is le kellene állítania.
    Horváth László jelezte, a kormány ezért segít a bajba jutott Gyöngyöspatán, amely augusztus végéig megkapja a kártalanításhoz szükséges 100 millió forintos forrást.
    A miniszterelnöki megbízott feladata a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusos helyzetek feltárása és azok megoldását szolgáló javaslatok kidolgozása.