Jánvári Zsolt, a Forma-1-es Williams istálló magyar rendszertechnikusa szerint kicsit mindannyian megszenvedték a világbajnokság első versenyhétvégéjét az ausztriai Spielbergben, mert a koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerszünetben némiképp kiestek a rutinból.
A szakember az M1 aktuális csatornának hétfőn azt nyilatkozta, a pilóták és a csapatok tagjai számára is jó, hogy újra versenyezhetnek, viszont a nézők nagyon hiányoznak a létesítményből, a pálya és annak környéke, valamint a boxutca mögötti úgynevezett paddock is „rettenetesen kihalt”.
„Hiányzik a közönség által keltett háttérzaj, illetve az a zsongás és pezsgés, amely minden egyes versenyhétvégét végigkísért korábban” – jelentette ki Jánvári hozzátéve, hogy a Williamsnél is mindannyian egy kicsit össze voltak zavarodva és lelassultak, mert a hosszú szünet után nem könnyű felvenni a fordulatszámot és felpörögni az ilyenkor megszokott munkatempóra.
„A maszk viselése nagyon kényelmetlen, főleg hogy a melegben egész nap hordanunk kell, de sajnos ez most kötelező” – mondta a magyar szakember, és jelezte, számos biztonsági előírásnak kell megfelelniük, az is meg van határozva, hogy ki, mikor, kivel együtt és hova mehet, a csapatok között pedig mindenfajta érintkezés tilos, nem kommunikálhatnak egymással.
Arról, hogy a szezonnyitó vasárnapi Osztrák Nagydíjon számos versenyzőnek idő előtt fel kellett adnia futamot, Jánvári úgy vélekedett, átlagos technikai és műszaki hibák eredménye, melyek a március közepére tervezett Ausztrál Nagydíjon is előfordultak volna, ha az a viadal nem marad el a pandémia miatt.
A Williams eredményéről Jánvári azt mondta, minimális céljuk, hogy a most vasárnap ugyanezen a pályán sorra kerülő Stájer Nagydíjon ugyanúgy teljesítsenek. A kanadai Nicholas Latifi 11. lett a 71 körös idénynyitón, míg a brit George Russell műszaki hiba miatt nem tudta befejezni a futamot.
„Hisszük, hogy ennél több is van az autóinkban és a pilótáinkban, mert a verseny közben voltak gondjaink, amelyek miatt nem tudtunk úgy teljesíteni, ahogyan szerettünk volna” – mondta Jánvári Zsolt hozzátéve, hogy ezeket a problémákat igyekeznek kijavítani, emiatt a hétfői szabadnapjuk helyett jelenleg is dolgoznak a versenyautón.
A szezon második futamát vasárnap 15.10-től rendezik a Red Bull Ringen. Az M4 Sport élőben közvetíti a versenyt.